Jelenlegi hely

Foglalkozássorozat a WATCH+ keretében

Időpont: 2023. május 13. szombat 9.00-13.00
Helyszín: Agóra ( Debrecen, Nagyerdő, Botanikus Kert, Bejárat a Móricz Zsigmond út felől!)

 

Ultrahangos lebegtetőt építenek a hétvégén a WATCH+ keretében a résztvevők az Agórában. A tudományos élményközpont és az NI közös, kimondottan lányoknak szóló pályaorientációs programja idén tovább bővült, a tavaly a WATCH-ba bekapcsolódott középiskolások újabb projektmunkákon keresztül mélyíthetik el tudásukat, gyárlátogatásokon vehetnek részt és a továbbtanulással kapcsolatosan hasznos tapasztalatokat szerezhetnek a Debreceni Egyetem szakembereinek segítségével. A 2024 tavaszáig tartó program célja az érdeklődő lányok STEM pályákon tartása, elköteleződésük növelése a mérnöki és IT szakmák iránt.

Az áprilisi projektfoglalkozásokon egy okosotthon berendezéseit készítették el a lányok, míg most szombaton ultrahangos szenzorokból olyan speciális eszköz építését kezdik el, mely apró, könnyű tárgyakat képesek a levegőben tartani. Az összesen 12 órás foglalkozássorozat keretében jártasságot szerezhetnek a diákok például forrasztási és elektronikai területen, valamint különböző mérőműszerek használatát sajátíthatják el, az elkészült ultrahangos lebegtetőt pedig haza is vihetik majd.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére