Jelenlegi hely

Épületbejárás - Tégláskerti Református Templom és Óvoda-Bölcsőde

Időpont: 2023. május 17., szerda 16.30
Helyszín: Debrecen-Tégláskert Református templom  (4030 Debrecen, Szepesi u. 63.)

 

Az ÉPÍTÉSZ/KUL/TÚRA csapata és a HBMÉK közös rendezvényeként hirdetjük soron következő épületbejárásunkat!

Időpont: 2023. május 17., szerda 16.30

Találkozó időpontja, helye: 16 óra 30 perckor, a Debrecen-Tégláskert Református templom előtt (4030 Debrecen, Szepesi u. 63.)

„A magyar reformátusok szellemi központja évszázadok óta Debrecen. A város felé közeledve, már a vonatból jól látható a négy fiatornyos építmény, mely a Tégláskerti Református Missziós Egyházközség temploma. Az építészeti különlegességeket felvonultató remekmű az Ybl és Kossuth-díjas Csete György munkájának köszönhető. Többek között Csete „művei” közé tartozik az ópusztaszeri emlékpark jurtaépületének megalkotása is. Az építész mindig figyelemmel kísérte a város életét, így nagy örömére szolgált, hogy a Tégláskertben felépített templom tervezésével hozzájárulhatott Debrecen lelki és építészeti fejlődéséhez. Csete György életművében mindig is jelentős szerepet kapott a templomépítészet – erről több hazai épület is tanúskodik: Halásztelek, Szent Erzsébet-templom (1981); Füzér, temetőkápolna (1982); Ópusztaszer, Erdők temploma (1991-1998); Kőszeg, Református templom (1996); Beremend, ökumenikus templom (1998); Kiskunmajsa, 56-os kápolna (2002).”

Forrás, bővebben: https://toronytemplom.reformatus.hu/.../tiz-eves-a.../

A templom megtekintése után átsétálunk a Tégláskerti Református Óvoda-Bölcsőde épületéhez, mely rendkívül modern technológiával és magas műszaki tartalommal, a XXI. század igényeinek megfelelően a környezettudatosság jegyében épült.

Bővebben: https://toronytemplomovi.reformatus.hu/

Szakmai idegenvezetőnk China Tibor építész, a csoportot köszönti és az eseményen kísér minket Vas Sándor a Tégláskerti Missziói Egyházközség lelkésze.

MÉK akkreditáció folyamatban

A létszám korlátozott, szíves megértésüket köszönjük!

Rendezvényeink térítésmentesek MINDEN ÉRDEKLŐDŐ számára, de előzetes regisztrációhoz kötöttek!

Regisztráció: epiteszkultura@gmail.com

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére