Jelenlegi hely

Driving Experience Day

Időpont: 2024. augusztus 10. szombat 09.00 órakor
Helyszín: Dakar Ring (Hajdúhadház, Bercsényi u.)

 

2024. Augusztus 10 -én megrendezésre kerül egyesületünk első rendezvénye, a Debrecen United-Driving Experience Day. A rendezvény helyszínéül a Hajdúhadház mellett található Dakar Ring ad otthont. Missziónk a nap során a biztonságos közlekedésre való figyelem felhívás, illetve az autósport népszerűsítése a fiatal generáció körében.

Látogatóinknak lehetőség nyílik megcsodálni a pályaversenyzők, rally, drift, gokart szakág színe javát. OldTimer illetve YoungTimer autócsodák mellett a jelenkor technikáit is szemügyre vehetik. Bátor látogatóinknak egy életre szóló élményben lehet része, próbára tehetik magukat a versenyautók a jobb első ülésében pálya, formula, rally és drift autókban.

Potenciális pilóta jelöltek profi szimulátorban mutathatják meg tudásukat egy házi bajnokság keretein belül, később pedig bérgokarttal mérhetik össze erejüket a Magyar Országos Bajnoki futamoknak helyt adó Dakar Ringen.

Kisgyermekesek sem maradnak program nélkül. Ugrálóvárral, elektromos gyermek gokarttal készülünk a legkisebb benzingőz szeretők számára.

Találkozz a ZENGŐ Motorsport-al, TALMÁCSI GÁBORRAL, ADORJÁN ZOLTÁNNAL és számos más neves, ismert és eredményes pilótával!

 


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére