Jelenlegi hely

Debrecen Város Napok

Időpont: 2026. április 7-11., kedd-szombat 10:00 órakor
Helyszín: Debrecen, Kossuth tér

 

Debrecen idén április 7. és 11. között több napon át ünnepli a város napját, amelynek központi helyszíne a Kossuth tér és a Dósa nádor tér. Az ötnapos programsorozat a hagyományok tiszteletére, a közösségi élményekre és a város kulturális sokszínűségére épül, miközben minden korosztály számára kínál élményeket.

A Debrecen Város Napok egyik legfontosabb üzenete, hogy a múlt értékei és a jelen közösségei együtt formálják a város identitását, ezt tükrözik a népművészeti bemutatók, a helyi művészeti csoportok fellépései, valamint az ünnepi események is.

Ünnepélyes megnyitó és hagyományőrzés

A programsorozat április 7-én ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Kossuth téren, ahol a város történetét felidéző rövid ismertető mellett az Ady Gimnázium diákjai közreműködésével indul el az ünnepi hét.
A nyitónapon és az azt követő napokban kiemelt szerepet kapnak a népi hagyományok: hangszerbemutatók, népdalénekesek, kézműves mesterek és táncegyüttesek hozzák közelebb a látogatókhoz a magyar kultúra értékeit.

- Látványos néptánc előadások és táncházak
- Élő koncertek (Dér Heni, Erdős Fruzsi, Mága Zoltán és még sokan mások)
- Kézműves vásár és mesterségbemutatók
- Népi játszótér és gyerekprogramok
- „Nyitott Városháza” – időutazás a 17. századba
- Közösségi élmények és gasztro kóstolók

Kossuth tér

Április 7. – Megnyitó nap
14.30 – Süveg Citerakör
14.45 - Dandé Melinda énekes előadása
15.00 – Csapókerti Pávakör
15.10 – Dr. Tóth Lilla népdalénekes
15.30 – Ünnepélyes megnyitó, közreműködnek az Ady Endre Gimnázium drámatagozatos diákjai
17.00 óra - Pipás zenekar
Április 8.
14.00 – Törköly Zenekar és Gyönyörű Zsiga
14.30 – Sonivius Vappae
15.00 – Daldorf zenekar
15.40 – Debreceni Hajdú Táncegyüttes műsora és táncház
17.00 – Heit Lóri zenekara
 
Április 9.
14.00 – Homály Banda
14.55 - Debreceni Zenede Népzene Tanszaka és Pendely Énekeggyüttes Családja műsora
15.30 – Debreceni Népi Együttes műsora és táncház
17.00 – Dér Heni zenekaros élő koncert
Április 10.
14.00 – Délibáb Nóta Egyesület és a Bakator zenekar
15.30 – Főnix Táncegyüttes műsora és táncház
17.00 – Erdős Fruzsi zenekaros élő koncert
 
Április 11.
10.00 - 1693 szív, egy vers (Kossuth-tér)

Városunk 1693-as alapítására emlékezve idén különleges módon ünneplünk: 1693 ember verssel együtt, méltón tisztelegve közös történelmünk előtt. Csatlakozz te is ehhez az egyedülálló közösségi élményhez, szavaljunk együtt és írjunk közösen új fejeztet városunk történetében!

Városnapi Kóstoló (Kossuth-tér)
Debrecen város napja alkalmából a Debreceni Szakképzési Centrum és a Hajdúsági Gasztronómiai Klub közreműködésével összesen 1693 darab debreceni pároskolbászos batyu készül kóstolásra.

17.00 – Mága Zoltán koncert

Állandó elemek:

Hajdú-Bihar Megyei Népművészek Egyesületének és Bihar- Megyei Népművészek Egyesületének kézműves vására, portékák bemutatója és népi játszótér
· 14 féle mesterség: gyöngy ékszer; mézeskalács/nemez; hímzés/zsinór munka; szövés/gyertya készítés; szűrrátét; kosárfonás; szalmafonás; faművesség; szarufaragás; textil bábok

Dósa nádor tér

Április 10.
15.00-18.00 – „Mini táncválasztó”, a város táncegyütteseinek bemutatói
 
Április 11.
15.00-18.00 – „Mini táncválasztó”, a város táncegyütteseinek bemutatói

Kölcsey Központ

Április 11.
14.00-18.00 – „Cívis kincseink” családi nap


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére