Jelenlegi hely

„Debrecen felett az ég” - vers-koncertje

Időpont: 2023. április 11. kedd, 19.00
Helyszín: Csokonai Fórum (Debrecen, Széchenyi u. 1.)

 

Az aktuális családi programokért KATTINTS IDE!
Még több program (börzék, nyílt napok, babamama - és kismama programok, táborok, strandok, játszóterek stb.) ITT!

330 éve, hogy Debrecen szabad királyi várossá vált. Ez alkalomból, valamint a magyar költészet napjának méltó ünneplésére álmodta meg a 2022-es év Kölcsey ösztöndíjasa, Újhelyi Kinga színművész a „Debrecen felett az ég…” című vers-koncertet.

A rendhagyó, film-etűdökkel is tarkított produkció során a város múltjához és jelenéhez szorosan kötődő szerzők művei hangzanak el, Újhelyi Kinga megzenésítésében. Huszár Gál, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Fazekas Mihály, Ady Endre, Szabó Magda, Bereményi Géza, Buda Ferenc, Térey János költeményei, sőt, Tar Sándor prózájának sorai szólalnak meg dalban.

Közreműködnek: Újhelyi Kinga és Varga Klári (ének), Donkó Annamária, Donkó Imre, Janovicz Zsófia, Nagy Kíra (ének), valamint Albert Sándor Szilárd (hegedű), Áchim Tibor (klarinét, szaxofon), Dargó Gergely (zongora, harmonika, cajón), Szabó Krisztián (gitár), Pusker János (gordonka).

A mozgóképeket Vépy Zoltán és Mispál Attila készítette, a hangszerelés Dargó Gergely és Újhelyi Kinga munkája.

További információ ITT.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Hajdúság Éléskamrája
Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Ugrás az oldal tetejére