Jelenlegi hely

Csillagos égbolt túra és Csillagles

Időpont: 2021. augusztus 07, szombat 19.30-22.45
Helyszín: Hármashegyalja

 

Egy különleges esti programra hívunk meg benneteket szombaton Varga Edit környezeti nevelővel és Zajácz György csillagásszal.

Edittel egy igazi bátorságpróbán vehettek részt, Zajácz György csillagász segítségével pedig lehetőség nyílik az éjszakai égboltot tanulmányozni.

Különleges élmény vár rátok:
"A fényszennyezettségtől mentes titokzatos „Hármashegy” és a fákkal körülvett „Észlelő rét” kínálja a bátorsággal felvértezett utazóknak az augusztusi csillagos égboltot!
Hármashegy legfőbb lámpása a Hold! Itt nincs szükség zseblámpára, világítás nélkül is tájékozódni tudunk, szemünk és lelkünk megszokja a sötétséget és tökéletesen látszik az erdei ösvény és a környezet.
A „Csillagos Égbolt Túrán”, átélésre, megnyugvásra, a félelem leküzdésére várjuk az utazókat, valamint a sötétedéssel aktívabbá váló egyéb állatok megfigyelésére invitáljuk vendégeinket! A Természet Házától a Hármashegyi Kilátóig sétálunk holdfényben, csendben. Eközben a csillagos égboltban gyönyörködhetnek és a Perszeida meteorraj látható jelenségeit észleljük, és kívánságaink válnak valóra a hulló fénynyalábok által. A hullócsillagok 100-150 km magasságban szoktak kigyúlni, és szép estéken több száz is végigsuhan az égbolton, és szemünkkel követhetjük ezt az „Észlelő Réten”!
Utazz velünk a Zsuzsi Erdei Vasúttal, járj a holdfényes erdőben a kilátóig, majd pihenj meg a réten! Polifomot és estére való zárt viseletet hozz magaddal!"

Edit túrája a Természet Házától indul egészen a Kilátóig, majd a túra végén lehetőség nyílik az éjszakai égboltot tanulmányozni Zajácz György csillagász segítségével, aki közelebb hozza hozzánk kedvenc bolygóinkat és a csillagokat.


Polifomot hozz magaddal!

Fontos: Az éjszakai természettúrához kényelmes cipőben, időjárásnak, terepi viszonyoknak (szúnyogriasztó, zárt ruházat) megfelelő öltözékben érkezz!

  • Zseblámpa hozható, folyadékutánpótlás szükséges!

A túrát mindenki saját felelősségre veszi igénybe, a mindenkori járványügyi szabályok betartásával (biztonsági távolság).

 Az esemény alatt a Hármashegyi Büfé üzemel.

Rendkívüli menetrend az esti programhoz:
A Ruyter utcai kiinduló állomásról Hármashegyaljára: 19:30
Hármashegyaljáról vissza a Ruyter utcai állomásra: 22:45
A Csillagvonat csak Debrecen-Fatelep kiinduló állomáson, a Hétvezér megállóhelyen, illetve Hármashegyalja végállomáson áll meg!
 
Varga Edit környezeti nevelő
Zajácz György csillagász
macsed.csillagpark.hu
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére