Jelenlegi hely

Csillagles a Hortobágyi Vadasparkban

Időpont: 2023. október 21. szombat 16:00 órakor
Találkozó: 15:45 Hortobágyi Csárda parkoló (Hortobágy, Petőfi tér 1.)

 

A Hortobágyi Nemzeti Park nem csupán nappal a háborítatlan természet szimbóluma, de éjszaka is hasonlóan kiváló adottságai vannak. Míg a nagyvárosok központjából csak egy-két tucatnyi, az átlagos településekről pár száz csillag figyelhető meg, addig a hortobágyi horizonton mintegy kétezer fénypontot érzékelhetünk.

Naplemente előtt szakvezető kíséretében kb. 1 órás sétára várjuk az érdeklődőket: megtekintjük a Vadaspark lakóit, illetve látványetetés keretein belül előcsalogatjuk az éjszaka aktív ragadozókat.

A csillagászati program a látványetetés és szakvezetés után kb. 18.00 órától kezdődik. A Hortobágyi Csillagoségbolt-parkban a lakott területektől távol eső, zavaró fényektől mentes Vadasparkban rövid előadás után megismerkedünk a késő tavaszi csillagos égbolttal, a csillagképekkel, a hozzájuk fűződő pásztorhagyományokkal. Távcsővel megnézzük a Naprendszer aktuálisan látható bolygóit (az első negyedben lévő Hold kráterei, hegyei, a Vénusz sarlója, a Mars hósapkája) és a világűr távoli objektumait (nyílthalmazok, galaxisok, stb.).

A program helyszíne a Hortobágyi Vadaspark, ahová a nemzeti park buszával szállítjuk be a vendégeket a Hortobágyi Csárda parkolójából (Hortobágy, Petőfi tér 1.) és a program végén kb. 20.30 órakor vissza oda.

Minimum létszám: 10 fő, maximum létszám 30 fő

Ár: 3700 Ft/felnőtt, 3200 Ft/diák, nyugdíjas, 11850 Ft/család (2 felnőtt, 1 vagy 2 gyermek), mely összeg kizárólag készpénzben fizethető a program indulásakor. Kérjük, hogy a program gördülékenysége érdekében a pontos összeget készítsék elő. Az ár tartalmazza a vadasparki transzfert (oda-vissza), vadasparki belépőjegyet, a látványetetést, a szakvezetés és a csillagászati program árát.

A program időjárásfüggő és csak derült időben tartható meg. Előzetes bejelentkezés szükséges.

Előzetes bejelentkezés
Tourinform Hortobágy


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére