Jelenlegi hely

Családi Iránytű Klub. 6. – TINICUNAMI

Időpont: 2021. március 29., hétfő, 18 óra
Helyszín: online esemény

Hogyan értsünk szót kamaszodó gyermekünkkel? – Karanténon innen és túl

Szervező: Móra Könyvkiadó és a

Felelős Szülők Iskolája

Szerettettel várunk minden kamaszt nevelő szülőt és érdeklődő pedagógust a Családi Iránytű Klub újabb eseményére.
 
Vendégeink lesznek: Balatoni József, alias Jocó bácsi, tanár, influencer és Tibenszky Moni Lisa újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője.
 
Gyakorló szülőként rémálom, amikor a tinédzser kor beköszöntével egyszerre mintha egy teljesen más személyiség venné át az uralmat gyerekünk felett. A forgószél, amely épp átsöpör rajtunk, a kiskamaszkor, és jobb, ha már az elején tudjuk, hogy nincs rá gyógymód. A túlélésnek azonban van titka: meg kell értenünk, mi zajlik a javában fejlődő agyban, amely másképp működik, mint a felnőtteké.
motiválatlanság - COVID generáció - online oktatás - láthatatlan lázadás - szereposztás: szülő-tanár-kamasz – kinek mi a dolga? - családi kupaktanács - kortársbefolyás - őszinte és nyílt kommunikáció - érzelmi edukáció fontossága - keretek, játékszabályok, napirend
Tartsanak velünk, tegyék fel kérdéseiket kommentben!
 
Esemény ITT

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére