Jelenlegi hely

Bolba Éva és a JAZZterlánc

Időpont: 2024. december 6., péntek 17:00 órakor
Helyszín: Debrecen, Kossuth tér

 

A Bolba Éva és a JAZZterlánc zenekar előadása új dalokkal kiegészülve mutatkozott be 2023-ban, amit a Kossuth Rádió december 24-én műsorára is tűzött. A saját kompozíciók különleges zenei élményt biztosítanak a hallgatóság számára. A trió dalai Bolba Éva (ének, zene, szöveg), Bera Zsolt Kossuth-díjas művész (harsona) és Birta Miklós (gitár) előadásában csendülnek fel. A vidám, interaktív koncerten a közönség bevonásával és hangszereik bemutatásával teszik izgalmasabbá előadásukat. A zenekar nem titkolt célja most már 10 éve a dalokon keresztül megismertetni és megszerettetni a jazz műfajt az óvodás és kisiskolás korú gyerekekkel.

A Zenekar korábbi műsorait nagy szeretettel fogadták Szlovákiában, Németországban, Ausztriában, Angliában és az USA-ban is. 2006- ban megjelent albumunk Fonogram-díj jelöléssel büszkélkedhet.

Bíznak benne, hogy az „Adventi varázslatok” című műsorunk sok örömet okoz majd kicsiknek és nagyoknak a Debreceni Advent színpadán december 6-án.

 

Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére