Jelenlegi hely

Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió Sajtófotó pályázat

Időpont: 2024. március 14 - áprilsi 9.
Helyszín: Helyszín: Partium Ház (Debrecen, Burgundia utca 3/A)

 

A magyar sajtó napját 1990 óta minden év március 15-én ünnepeljük.

Ebből az alkalomból a nagyváradi székhelyű Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, a debreceni Partium Házzal partnerségben, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) égisze alatt, immár kilencedik alkalommal hirdette meg a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió Sajtófotó pályázatot a régió hivatásos fotóriporterei és minden olyan a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégióban tevékenykedő fotós számára, aki a nyomtatott és elektronikus sajtóban vagy a közösségi médiában közölhető, a két testvérmegyében 2023-ban történt eseményhez kapcsolódó sajtófotóval jelentkezett.

A nemzetközi versenyre 140 pályamunka érkezett, melyből 72 alkotás került a döntőbe, valamint kapott díjakat.

A debreceni kiállítás a nemzetközi versenyre érkezett pályamunkák díjazott alkotásaiból válogat, külön kiemelve az idei évben megosztott fődíjat elnyerő debreceni Kiss Annamarie munkáit.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2024. április 9-ig a Partium Ház (4025 Debrecen, Piac utca 81.) nyitvatartási idejében.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére