Még több program (börzék, nyílt napok, babamama - és kismama programok, táborok, strandok, játszóterek stb.) ITT!
A Zsuzsi Erdei Vasút programja
A mai ünnepnapra, egy különleges programajánlót hoztunk számotokra.
Csupa élmény, tábori közeg, természetjárás, sportos életmód, mindez így egybefonva adja a cserkészélet szépségét, amely célja, hogy a gyermekek és fiatalok aktív és természetszerető életet éljenek, illetve talpraesett és elkötelezett felnőttekké váljanak. A természetközeli élményeket, a Magyar Cserkeszszövetség, 43. Főnix Cserkészcsapatának tagjaival élhetjük át.
A 43. Főnix Cserkészcsapat programajánlója:
„Hármashegyaljára várjuk nagy szeretettel a kikapcsolódásra vágyó családokat erre a rendhagyó cserkésznapra. Olyan cserkészmódszertanra épülő kézműves foglalkozásokkal készülünk, melyeknek célja, hogy betekintést nyerjenek a gyerekek, fiatalok és a családok a cserkészet értékeibe, ízelítőt kapjanak abból, hogy mit is csinál egy cserkész.
Többek között készülünk bőr karkötő készítéssel és nemezeléssel is. Emellett akadálypályával amelyben a gyerekek kipróbálhatják rátermettségüket, milyen gyorsan és ügyesen tudják teljesíteni a pálya kihívásait. A labirintusban tájékozódási képességeiket tudják fejleszteni, hiszen egy 6x6 méteres pályán térkép alapján kell végig menni a kijelölt pontokon. Található majd a rendezvényen egy apró kuckósátor, ahová a legapróbbakat várjuk egy kis játékra. Nem utolsó sorban pedig népdal tanulásra is invitáljuk a kedves érdeklődőket.”
Madársuli és kedves madarai is várják a kedves gyerekeket:
Örömmel tapasztaljuk, hogy már nagyon sokan ismeritek a Madársuli népszerű és kedves madarait, hiszen az új és visszatérő utasaink mindig mosollyal az arcukon vesznek részt az interaktív madárbemutató programon.
Ezen a napon is szeretettel várunk benneteket, hiszen itt lesz mindenki kedvence: Törpi, a kis kuvik, Jenő, a vándorsólyom és a beszélő papagájok sem maradhatnak otthon.
Az interaktív bemutató után a szelfizés elmaradhatatlan, a Bátorságpróbán résztvevő gyerekek bátorságcsillaggal térhetnek haza, azonban a felnőtteket sem hagyjuk feladat nélkül.
Kajla – kalandos túravezetés:
„Kajla, a kíváncsi kiskutya a Zsuzsi Erdei Vasúttal érkezik Hármashegyre, ahol az erdei tanösvényen indul útjára.
Célja, a természet megfigyelése és környék növény-, s állatvilágának feltérképezése. Útközben csak lábnyomokat hagy hátra, majd elindul a "Kívánság-hegy" felé...
Gyertek és kövessétek Kajla lábnyomát az erdei ösvényen és olvassátok össze a lábnyomában hagyott betűket!
Kiindulópont: Természet Háza
Ha különleges kalandtúrádról visszatérsz és elmondod a titkos megfejtést, jutalmad egy különleges ajándék, melyet a Kajla bőröndből választhatsz!
Keresd a Természet Házában a bőröndöt és a bőrönd őrzőjét!
Kellemes természettúrát, jó játékot!
El ne feledd: a Kajla útleved hozd magaddal!”
A nap folyamán a gyerekeket
- fakörhinta,
- hennafestő,
- kézműves foglalkozások,
- interaktív kisvasúti LEGO KIÁLLÍTÁS is várja!
MENETREND:
- Vonat indulása, a Ruyter utcai állomásról Hármashegyaljára: 8:30, 11:15,
- Visszaindulás Hármashegyaljáról : 10:00, 13:30
Szeretettel várjuk kedves utasainkat!