Jelenlegi hely

Az Egészség Világnapja a Termálfürdőben

Időpont: 2024. április 7. vasárnap 11:00 órakor
Helyszín: Aquaticum Termálfürdő (Debecen, Nagyerdei park 1.) 

 

A debreceniek és a városba látogató turisták is szívesen használják a fürdőt egy kis relaxálásra, feltöltődésre, ami már önmagában is örvendetes, hiszen ilyenkor hagynak maguknak egy kis időt lelassulni, lehalkítani a világ zakatolását és testileg-lelkileg egyaránt megpihennek. Ez a Termálfürdőben kiemelten hasznos időtöltés lehet, hiszen a termálvíz már önmagában is jótékony hatással tesz az egészségünkért – olvasható az Aquaticum közleményében.

Viszont április 7-én – vasárnap – 11 és 18 óra között szeretné alaposabban körbejárni a fürdő az egészség fogalmát és számos olyan ingyenes programmal várja a vendégeit, amelyek hasznosak lehetnek számukra.

A programokon való részvétel minden Termálfürdő vendég számára ingyenes, a napi belépőjegy ellenében bárki részt vehet rajta.

Programok:

• 11:00-16:00 Ingyenes szűrések (vércukorszint, vérnyomásmérés, pulzoxy-véroxigénszint mérés)
Helyszín: Aquaticum Termálfürdő, Szaunavilág bal oldalán

• 11:00-16:00 Szerencsekerék-Játssz egy kis meglepetésért!
Helyszín: Aquaticum Termálfürdő, Szaunavilág bal oldalán

• 13:00 Ingyenes szauna program – Ismerd meg a szaunázás jótékony hatását! Relaxációs felöntés, tengeri sós és gyógynövényes testradírozással. A programon való részvétel ingyenes, de helyszíni regisztrációhoz kötött.
Helyszín: Szaunavilág

• 14:00 Ingyenes szauna program – Ismerd meg a szaunázás jótékony hatását! Frissítő felöntés, kókuszolajos bőrápolással. A programon való részvétel ingyenes, de helyszíni regisztrációhoz kötött.
Helyszín: Szaunavilág

• 15:00-15:30 Ingyenes Aqua Fitness. Aqua fitness az egyik legkedveltebb és legizgalmasabb módja annak, hogy egészséges maradj és formában tartsd magad, miközben élvezed az vízben való mozgás örömét!
Helyszín: Aquaticum Termálfürdő, Medencetér

• 16:30-18:00 Ingyenes Hatha Jóga. Ezt a közös jógagyakorlást, melyen a termálfürdő pihenő termében vehetsz részt, a négy fő elem egyike, a víz ihlette, amelyben óra előtt és után fizikailag is elmerülhetünk. Ami téged vár: Egy teljes testet átmozgató jóga óra, több légzéskörig kitartott pózokkal, légzőgyakorlatokkal fűszerezve. Teljesen kezdő gyakorlók számára is elérhető variációkkal, hosszú relaxációval, a testi-lelki-szellemi egyensúly megteremtéséért. Az órát tartja: Jámbor Anna Kinga (hatha és női jóga oktató). A résztvevők vigyenek magukkal jógaszőnyeget/polifoamot.
Helyszín: Aquaticum Termálfürdő, Pihenő

 


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére