Jelenlegi hely

Amici – Világjáró hangok

Időpont: 2024. december 16. hétfő 19.00 órakor 
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom (Debrecen, Piac u. 4-6.)

 

Karácsonyi dallamok operai hangütéssel 

Meghitt hangulat és lenyűgöző ünnepi dallamok várják Önöket az Amici gálakoncerten. Dolhai Attila, Klein Otokár, Molnár Levente és Vadász Dániel, az elmúlt 20 évben szinte minden jelentős hazai és számos külföldi színpadon megfordultak, Debrecentől Győrig, Londontól Tokióig. Mindannyian sikert, sikerre halmoztak már a világban, de így együtt, először a debreceni közönség hallhatja őket. Az adventi időszak egyik leghangulatosabb, zenei különlegességekkel tűzdelt koncertjével készülnek.
Ebből az alkalomból nyílnak meg a templom kapui a közönség előtt, hogy együtt töltődjünk többek között olyan csodálatos dallamokkal, mint a Mennyből az angyal, Csendes éj, Ave maria, White Christmas, Jingle bells és a Feliz Navidad.
A zenei kíséretet Kovács Adrián és Kamarazenekara biztosítja, akik egyedi hangzásvilágukkal tovább emelik az est hangulatát.


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére