Jelenlegi hely

Állatok Karácsonya 2021

Időpont: 2021. december 27., hétfő, 9.00 - 16.00 órakor
Helyszín: Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark

 

Hosszú évekre visszatekintő és egyik legszebb hagyományunk az Állatok Karácsonya, amelyet idén december 27-én tartunk. Az ünnepi rendezvényen számos lakó látványetetését tekinthetitek majd meg, és velünk közösen elkészíthetitek a majmok kedvenc csemegéjét, a majomgombócot.

Az állatok mellett ezen a napon az őket jelképesen örökbefogadó állatkerti nevelőszülők is kitüntetett figyelmet kapnak; idei utolsó rendezvényünkkel szeretnénk meghálálni a tőlük kapott önzetlen támogatást, amely idén különösen nagy segítséget jelentett a mintegy 900 lakó folyamatos szakszerű ellátásában, tekintettel a május 1-ig tartó, 120 napos kényszerű zárvatartásunkra és az abból adódó bevételkiesésre. Az Állatok Karácsonyát megnyitó nevelőszülői értekezleten munkatársaink beszámolnak majd mindazokról kifutófejlesztésekről és az állatok életében bekövetkezett változásokról, amelyek az örökbefogadóktól érkezett támogatásokból valósulhattak meg az idei évben.

Részletes program:
9:00 - Megnyitó, köszöntőbeszéd
9:30 - Kapucinusmajmok etetése
10:00 - Zászlósfarkú kolobuszok etetése
10:45 - Majomgolyó közös készítése
11:00 - Fehérkezű gibbonok etetése
11:30 - Nílusi krokodil etetése
12:30 - Recés zsiráfok etetése
13:00 - Indiai oroszlánok etetése
13:30 - Ormányos medvék etetése
14:00 - Szurikáták etetése

A látványetetéseken és foglalkozásokon való részvétel állatkerti belépővel díjmentes, továbbá hálánk jeléül aznap ingyenes belépési lehetőséggel kedveskedünk valamennyi örökbefogadónknak.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére