Jelenlegi hely

AdományoZOO Nap

Időpont: 2023. november 25. szombat 09:00 órakor
Helyszín: Zoo Debrecen (Debrecen, Ady Endre út 1.)

 

Amellett, hogy egész évben gondoskodunk 200 állatfaj 900 egyedéről, szeretnénk e gondoskodás kiterjesztésével minél szélesebb körben elérhetővé tenni az általunk nyújtott kikapcsolódási, illetve élmény- és tudásszerzési lehetőségeket, így az adventi időszakhoz és az ünnepekhez közeledve örömmel jelentjük be, hogy tavaly megkezdett hagyományunkhoz híven november 25-én ismét AdományoZOO Napot tartunk.

A Széles Diána alpolgármester védnökségével megvalósuló kezdeményezés keretében aznap 9:00 és 16:00 között mindenki fejenként 500 Ft-os belépővel látogathatja Parkunkat, ezért a jelképes jegyárért cserébe pedig mindössze annyit kérünk, hogy lehetőségeitekhez mérten hozzatok magatokkal tárgyi adományokat (gyermekkönyvet, tartós élelmiszert, higiénés termékeket, iskolai eszközöket, édességet). A felajánlásokat a Debreceni Karitatív Testület fogadja és juttatja el a rászorulókhoz.

Az egész napos látnivalót kínáló Állatok akcióban program mellett adventi barangolójáték, mesematiné, alkotósarok, helyben sütött fánk, a Samburu panorámateraszon kialakított lélekmelegítő beszélgetőpont és közös faültetés vár majd benneteket, de a legkisebbek már a Mikulás kívánságládájába is bedobhatják otthon vagy a helyszíni alkotókuckóban elkészített levelüket vagy rajzukat.

A jelképes áron megváltható belépővel minden programelem díjmentes, de támogatói belépő váltására és kedvenc állatuk örökbefogadására is lesz lehetőségük mindazoknak, akik szeretnének hozzájárulni Parkunk fejlődéséhez és lakóink jólétéhez.

PROGRAM
9:00-15:30 – Adventi barangolójáték (a pénztárnál felvehető feladatlappal)
10:00 – Köszöntő
10:00 – Főtámogatói táblát kap a Felföldi Kft.
10:00-15:00 – Mikulásház kívánságládával és óránkénti mesematinéval
10:00-15:00 – Alkotókuckó (Gibbonház és nagysátor)
10:00-15:00 – Lélekmelegítő beszélgetőpont (Samburu panorámaterasz)
10:00-15:00 – Kívánságfal-díszítés
10:00-15:00 – Örökbefogadói pont
11:00-12:00 – Szakvezetés a főbejárattól

Állatok akcióban
09:30 Nílusi vízilovak reggelije
09:30 Recés zsiráfok reggelije
10:00 Kapucinusmajmok falatozása
10:00 Kis pandák csemegézése
10:00 Dél-amerikai tapírok tízóraija
10:30 Ormányos medvék gyűjtögető körútja
10:45 Marabuk hallakomája
11:00 Fehérkezű gibbonok bőségtálja
11:00 Szurikáták játékos gyűjtögetése
11:30 Kétujjú lajhárok és nagy szőröstatuk ebédje
13:15 Jávai lövőhalak vadászata
13:30 Ázsiai oroszlánok portyája
13:30 Lecsap Snapi, a nílusi krokodil
13:45 Pingvinbemutató
14:30 Pápaszemes pingvinek zsúrja


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére