Jelenlegi hely

6. Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás 12.11. DEBRECEN

Időpont: 2021. december 11., szombat 10.30 óra
Helyszín: Baltazár tér, Debrecen

Hatodik alkalommal gyűjtünk ajándékot rászorulóknak karácsonyi ronda pulcsiban Budapesten és Debrecenben

Elő a ronda pulcsikat a szekrényből! Az idei lesz a hatodik alkalom, hogy a leggiccsesebb felsőnket magunkra öltve futhatunk a jótékonyság jegyében a megfelelő járványügyi intézkedések mellett Debrecenben. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az eseményen csak és kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. Regisztráció: hello@bakancslistamagyarorszag.hu

Debrecenben a belvárosban futnak majd a ronda pulcsisok a Baltazár térről indulva, a Hunyadi utca – Péterfia utca – Piac utcai sétálóövezet – Füvészkert utca – Múzeum utca – Baltazár tér útvonalon, érintve a gyönyörű kirakodóvásárt is. A futáson a DVSC labdarúgócsapata és női kézilabda csapata is részt vesz, a start előtti bemelegítés pedig a két csapat erőnléti edzői, Száraz Ádám és Rácz Henrietta vezetésével történik, az esemény szervezésében a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködik.

Az alábbi tárgyi adományokat várjuk a futáson résztvevő adományozóktól december 11-én, amelyeket a Debreceni Karitatív Testület részére adunk át az eseményt követően:

A legtöbbet ezekkel az alapanyagokkal segíthetünk (ügyelve rá, hogy a szavatossági idő legalább jövő áprilisig tartson):
hús- és készételkonzervek
lekvár
kekszek
mogyorókrém (dobozos)
étolaj
száraz tészta, tésztaszósz
cukor
rizs
gyümölcs- és zöldségkonzerv
bébiételek

Fontos információk – kérlek, olvassátok el figyelmesen.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz és védettségi igazolvány felmutatásához kötött:

Helyszín: Debrecen, Baltazár tér
Időpont: 2021. december 11. 10:30-12:00
Találkozó: Debrecen, Baltazár tér 10:30- 10:50h között, hogy regisztrálhassunk benneteket és közösen bemelegíthessünk
Rajt: 11:00h-kor.
Táv: Baltazár tér - Füvészkert - Hunyadi utca - Péterfia utca - Piac utcai sétálóövezet - Nagytemplom előtt - Füvészkert utca - Múzeum utca - Perényi - Baltazár tér

Részvétel és részvételi díj: ingyenes, regisztrációhoz kötött. Az esemény érvényes covid védettségi igazolvánnyal látogatható. Arra kérünk mindenkit, hogy, aki tényleg részt fog venni az eseményen, az regisztráljon, hogy lássuk a valós létszámot! Regisztráció: hello@bakancslistamagyarorszag.hu

Kutya: Kutyát csak akkor hozzatok, ha 100%-ig biztosak vagytok abban, hogy jól kezelhető nagy tömegben is.
Bicikli: A futáson biciklivel ne vegyetek részt!

Mindenki hozzon magának kabátot, meleg ruhát, amit a futás után fel tud venni.

Vigyázzatok magatokra, egymásra és mindenkire.
A rendezvényen mindenki saját felelősségére vesz részt.
Találkozunk december 11-én Debrecenben!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére