Jelenlegi hely

„30 éve szabadon” - történelmi tárlat

Időpont: 2020. július 13-27. 
Helyszín: Debrecen, Főtér

Nemzetközi vándorkiállítás érkezett hétfőn Debrecenbe a kommunista időszak elnyomásáról.

A kiállítás a rendszerváltás 30. emlékéve alkalmából szerveződött, „30 éve szabadon” címmel, és július 27-ig tekinthető meg. Első helyszíne Brüsszel volt múlt év novemberében, azóta több bel- és külföldi helyen láthatták az érdeklődők. A tárlat kronologikus sorrendben mutatja be, hogyan jutott el Magyarország a kommunista diktatúra elnyomásából a rendszerváltozásig.

A 13 tablóból álló kiállítás fényképekkel és idézetekkel eleveníti meg az 1989–90-es fordulatot. A hétfői megnyitón Komolay Szabolcs tanácsnok, az önkormányzat kulturális és oktatási bizottságának elnöke hangsúlyozta: emlékeznünk kell, hiszen 30 év elteltével már van egy olyan generáció, amely felnőtt, és akiknek a rendszerváltás, a kommunizmus már csak emlék. Mint kiemelte, a debreceniek több más történelmi esemény mellett a rendszerváltozásban is fontos szerepet játszottak, hiszen itt született meg a Páneurópai piknik gondolata.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére