Jelenlegi hely

10. Jubileumi virágvasárnapi városi keresztút imával, verssel, énekkel

Időpont: 2026. március 29. vasárnap 15:00 órakor
Helyszín: Debrecen, Kossuth tér

 

2026. március 29-én, virágvasárnap 15 órától szeretettel hívunk mindenkit egyházi és városi közös ünneplésre, barkaszentelésre, keresztútjárásra és virágvasárnapi koncertekre.

15.00 BARKAOSZTÁS ÉS EMLÉKEZÉS JÉZUS JERUZSÁLEMI BEVONULÁSÁRA a Debreceni Református Nagytemplom előtt
A virágvasárnapi ünneplésben közreműködnek: a Martin Brass Rézfúvós Együttes, a Kuckó Művésztanya, a Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Egyetem Hortobágy Néptáncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, a Dalárda Együttes és az Ökumenikus egyesített ifjúsági kórus

15.30 VÁROSI KERESZTÚTJÁRÁS
A városi keresztút a történelmi egyházak püspökeinek vezetésével indul a Nagytemplomtól a Szent Anna Székesegyházig, érintve a következő állomásokat:
Kossuth tér (főnixmadaras szökőkút) – Református Kistemplom – Régi Városháza – Szent István-szobor (Dósa nádor tér) – Csokonai Teátrum – Szent Anna Székesegyház

Művészetükkel szolgálnak: a Csokonai Nemzeti Színház tagjai, Benedekffy Katalin, Kulcsár Boldizsár, Pál Hunor, Újhelyi Kinga Jászai Mari-díjas, Toók Sebestyén, a Dalárda együttes, a Galilea Dicsőítő Csapat és a Martin Brass Rézfúvós Együttes

A keresztút végén a Debreceni Karitatív Testület képviselői virágmagokkal ajándékozzák meg a résztvevőket.

Kedvezőtlen időjárás esetén a rendezvényt a Debreceni Református Nagytemplomban tartjuk meg.

17:00 A FELTÁMADÁS ÚTJA GÁRDONYI ZOLTÁN ORGONAZENÉJÉBEN
Egy nagyon különleges orgonakoncerttel folytatódik a KISTEMPLOM 300 Jubileumi hangversenysorozata!

Az est fellépője Dr. Tabajdi Ádám, Fischer Annie és a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjával kitüntetett Junior Prima-díjas orgonaművész.
A műsorszámok Dr. Karasszon Dezső zenei ismertetői után hangoznak el.

Műsor:
J. S. Bach: c-moll fantázia, BWV 562
J. S. Bach: Erbarme dich mein, O Herre Gott, BWV 721
Gárdonyi Zoltán: Fantázia a "Victimae Paschali Laudes" dallama felett
Gárdonyi Zoltán: Partita a "Jesu der du meine Seele" dallama felett
Gárdonyi Zoltán: Húsvéti fantázia
A belépés díjtalan, támogatójegyek megvásárlásával a Jubileumi Rendezvénysorozat programjainak megvalósulását támogatják!

18.00 ZENÉS ISTENTISZTELET – DOMINICA PALMARUM
a Debrecen Helyőrségi Zenekar közreműködésével a Debreceni Református Nagytemplomban.
Igét hirdet: Sajtos Szilárd alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábori lelkészi Szolgálat
kiemelt vezető református tábori lelkésze
Vezényel: Kovács Róbert százados, karmester


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére