Jelenlegi hely

Műhelykert napközis kézműves tábor

2026

Tábor helye: 4033 Debrecen, Ág utca 14. (Csapókert)
Telefonszám: 06 20 947 3188
E-mail cím: tizsuarte@gmail.com
Javasolt korosztály: 6 - 14 éves korig

Műhelykert napközis kézműves tábor

A tábor alatt a gyerekek betekintést kaphatnak, hogyan is dolgozik egy- egy kézműves. Így nem csak különféle kreatív technikákkal ismerkedhetnek meg, hanem egy kicsit bele is láthatnak abba, milyen egy alkotó műhely világa.

A tábor szervezője a Tizsu Arte Kézműves Ajándékbolt és műhely, mely 2020-ba nyitotta meg kapuit a Piac utca 30 szám alatt. Célunk egy olyan kézműves bolt nyitása volt, ahol kizárólag magyar, főleg Debrecen és vonzáskörzetében élő és dolgozó kézműves műhelyek termékeit kínáljuk.

Szeretnénk ha ez a néhány nap nemcsak egy program lenne számunkra, hanem közös élmény, alkotás, játék, zene és egy kis varázslat egyszerre. A hangsúly nem a tökéletességen lesz, hanem az alkotás örömén, a közösen szerzett élményeken és azon, hogy minden gyerek bátran kipróbálhassa magát kézművesként is!

Tervezett kézműves-alkotó programok:

  • kerámia-és agyagszobrászat,
  • fa kincsesláda festés, doboz lakkozás,
  • batikolás,
  • vászonkép festés,
  • közösségépítő művészeti foglalkozás.

Alkotás és zene: élő gitárjáték

Egyes kreatív órák jó hangulatát élő zene fogja alapozni, Réti Tibor Tibibácsi és Réti Nándor gitárjátékával. Tibibácsi neve ismerős lehet a debreceni családoknak, ugyanis már több mint tíz éve tart interaktív gitáros műsort kicsiknek és nagyoknak, óvodákban, művelődési házakban. Fia Réti Nándi, ugyan más célközönségnek játszik, de szintén nagy lelkesedéssel adja elő a közismert gyerekdalokat. A tábor második napjától végig ott lesz felügyelőként, így tőle bármikor tudnak a gyerekek egy kis zenét, és közös éneklést kérni hogy jobban menjen a munka is!

A tábor:

  • Agyagozás, festés, batikolás, kincsesláda készítés, virágültetés, interaktív gitár müsor
  • 3 kreatív foglalkozásvezető, személyes figyelem minden gyereknek
  • A gyerekek minden alkotásukat hazaviszik
  • A hét végén közös élmény és záróprogram!
  • Csendes, zöld környezetben a Csapókertben
  • Kertes ház, sátor alatti foglalkozások
Turnusok
  • 2026. június 22-26.
  • 2026. július 06-10.
  • 2026. augusztus 24-28.
Technikai tudnivalók

A tábor időtartama: A tábor napközi jelleggel működik: 8.00 - 16.00 óra között.

Ügyelet: Érkezésre 7.30 órától van lehetőség, gyermekfelügyelet 17 óráig.

Helyszín: 4028 Debrecen, Ág utca 14. (Csapókert)

Étkezés: A táborban napi háromszori étkezés biztosított (reggeli, ebéd, uzsonna)

Árak, jelentkezés

A tábor ára: 62. 000.- Ft/fő 

Az ár tartalmazza:

  • egész napos program a hét 5 napján
  • napi háromszori étkezés, meleg ebéddel
  • a kézműves foglalkozások alapanyagai
  • Kis létszám - maximum 10 gyereket tudunk fogadni, hogy mindenki biztonságban,és jól érezze magát nálunk!
  • A hét végén közös élmény és záróprogram

Ajánlott életkor: 6 -14 éves gyerekeknek. A jelentkezésénél kérjük, hogy a gyermek neve mellett az életkort is tüntessék fel!

Jelentkezés: tizsuarte@gmail.com

Fizetési mód: Előleg fizetése (20.000.- Ft) jelentkezéskor utalással - Bankszámlaszám: 12052729 01732813 00100006 Rétiné Köffer Zsuzsa

Kedvezmény: Testvérkedvezmény 5% 

További információk, elérhetőségek:

E-mail: tizsuarte@gmail.com
Telefonszám: 06 20 9473188

A Tizsuarte kézműves bolt Facebook oldala

Szeretnél a leggyorsabban és a legrészletesebben értesülni a debreceni és környéki táborokról?

Iratkozz fel Nyári Tábor Értesítőnkre!

Nyári tábor értesítőnk minden év április - június közötti időszakban érkezik >>> 100% TÁBOR
A Nyári Tábor Értesítőről bármikor leiratkozhatsz.

FELIRATKOZÁS ITT!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére