Jelenlegi hely

Jelölési hibákat talált a Nébih a kakaós tejeknél és italoknál

Kakaós tejeket és italokat ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Az összesen 39 termék, 19 kakaós tej és 20 ital vizsgálata szerint minőségi és biztonsági problémát nem találtak a szakemberek, kizárólag jelölési hibák miatt kellett a hatóságnak eljárást indítania - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint súlyos jelölési hiba, ha az összetevők között nem tüntetik fel a gyártásnál felhasznált aromát, vagy az adalékanyagot. A hivatal 24 esetben indított hatósági eljárást jelölési hiba miatt, ebből három termék gyártója - súlyos szabálysértés miatt - összesen mintegy 500 ezer forint élelmiszer-ellenőrzési bírságra számíthat, a többi élelmiszer-vállalkozás figyelmeztetésben részesül - közölte a Nébih.

A laktózmentesként árusított mintáknál a laktóztartalmat is ellenőrizték a szakemberek, ezeknél a termékeknél nem merült fel kifogás.

Az öt legnagyobb hazai tejtermék-előállító vállalkozásnál helyszíni szemlét is végeztek a hivatal munkatársai, a gyártóknál az alapanyagtól a csomagolóanyagig mindent leellenőriztek. Az eredmények azt mutatják, hogy minőségi és biztonsági szempontból is bízni lehet a hazai gyártású termékekben - olvasható a közleményben.

 

Forrás:MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére