Jelenlegi hely

Zöldnek lenni trendi! Még nem készültem fel!

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de az én vállamra villámcsapásként zúdult rá a szünidő kezdete. Igen, minden dátum be volt jegyezve a határidőnaplómba, és a nyáriszünet komplett terve is készen állt- mégis hatalmas kérdőjelekkel mentem a fiaimért az utolsó tanítási napon. 

VAKÁCIÓ!

Kinek?

Félreértés ne essék: a nyáriszünet az egyik legszebb időszaka az évnek, mert ilyenkor végre igazán együtt lehet a család. Közös pillanatok, örömök és kalandok. De a valósághoz a másik oldal is hozzá tartozik: soha véget nem érő tennivalók, nyolc kezet és három testet követelő mindennapok. Házimunka, menzaszolgálat, közös játék, figyelem, törődés, programok. Mellette pedig a munka nem áll meg, maximum az éjszakai órákra marad- természetesen alvás helyett.

Mégis meg kell oldani. És nemcsak megoldani kell, hanem úgy varázsolni -mert mi anyukák igazi varázslók vagyunk- hogy a gyerekek boldogok, mi pedig kiegyensúlyozottak legyünk. Vagy legalábbis hellyel-közzel azok maradjunk.

Ebben igyekszem most segíteni Nektek. Olyan általam is gyakran alkalmazott egyszerű trükköket hoztam, amelyekkel nemcsak könnyebbé, időtakarékossá, de ráadásul még környezetkímélőbbé és fenntarthatóbbá is tehetitek mindennapjaitokat. 

10 egyszerű tipp- a való életből:

1. Süt a nap, használd ki! Ne bajlódj sokat a pörköltszaftos pólók suvickolásával! Egyszerűen csak tedd ki a napra! Nincs az a fehér ruha, amiből a napsugarak ne szívnák ki mindösszesen pár óra alatt a legerősebb színű paprikát is.
2. Főzz gyorsan és egyszerűen! Nem biztos, hogy a szünet a legmegfelelőbb időpont a háromfogásos menük tálalására. Vedd elő a jénait, tedd bele az alapanyagokat, és tető alatt süsd meg! Amíg a sütő dolgozik, Neked marad időd a gyerekekre!
3. A csendespihenő aranyat ér! Igen, tudom: minden gyerek más és más. De legalább próbáljátok meg! Az a délutáni egy-két óra értékes kincs! Ezidő alatt elvégezheted a házimunkát, lepihenhetsz, foglalkozhatsz magaddal, vagy dolgozhatsz, hogy ne este kelljen!
4. Emlékezz: nincs maradék! Ne csinálj indokolatlanul nagy kérdést a menüből! Miért ne készíthetnéd el a reggel megmaradt kalácsot ebédre, mondjuk mákosgubának? Megmaradt egy kevés sonka? Mehet a rántottába vagy krumplival és hagymával összesütve elkészülhet vacsorára. Gondolkodj logikusan, légy kreatív, és felejtsd el a maradékot!
5. Bevásárlás egy héten egyszer! Addig Apa elvan a gyerekekkel. Igen! Ha máskor nem- egy héten egyszer, amíg elintézed a heti bevásárlást, hagyd magukra őket. Neked is szükséged lesz egy kis pihenésre, ráadásul nyugodtabb körülmények között át tudod gondolni, mit teszel a kosaradba.
6. A mosás megvár! Nem hiszed? Pedig tényleg! Ne stresszeld magad azon, ha kicsit nagyobb a szennyeskupac a szokásosnál! Legalább teli dobbal indítod el a gépet. És mivel a napfény szinte minden nap rendelkezésedre áll, félre is teheted az erős mosószereket! Mosószóda, szódabikarbóna, citromsav, ecet, maximum egy kis folttisztító só vagy marhaepe szappan. Csiribú-csiribá! Minden foltra lesz megoldás! Hogyan? ITT megtudhatod!
7. Mozgasd át őket! A rosszcsontkodásnak sokszor az az oka, hogy nincsenek eléggé "lefárasztva" a gyerekeink. Itt a szép idő, kifogásnak helye nincs: elő a járgányokkal, fel a kényelmes cipőt, és indulhat a felfedezés! Sétáljatok, motorozzatok, pattanjatok rollerre vagy biciklire, fedezzétek fel a természetet! Álljatok meg pár pillanatra a csendben, hallgassátok a beporzók csodás szimfóniáit, tanuljatok és tapasztaljatok! Fogadjátok meg, hogy egy héten legalább három nap nem ültök kocsiba- el sem hinnétek, ezzel mennyit tesztek a környezetünkért!
8. Nem szégyen a TV! Bár jómagam kifejezetten "TV ellenes" vagyok, mégis úgy gondolom, hogy a megfelelően megválasztott tartalom mellett alkalomadtán helye van annak, hogy a gyerkőcök rövid időre lepihenjenek a kanapén. Amíg ők egy reklámmentes, értelmes természetfilmet vagy tanmesét néznek, alkalom nyílik azoknak a tevékenységeknek az elvégzésére, amelyekhez egy kicsit több nyugalom kell. Ilyenkor megvarrhatod az elszakadt nadrágokat, mert játékra jók lesznek még! Keresgélhetsz szezonális recepteket a jövő heti menühöz, vagy kinyithatsz egy könyvet. És ezúttal nem a Rút kiskacsát. hanem valami Neked valót! Hirtelen nem jut eszedbe egy "finomabb" mese sem? Nem baj, hoztam egy kis ÍZELÍTŐT!
9. Ne dobd ki! Játssz vele! Tápszeres doboz, WC papír guriga, üres flakonok, vajasdoboz vagy éppen tejfölöspohár. Ne a kukába tedd! Egy kis kreativitással jókedvre derítő játékokat készíthetsz belőlük, amelyeket a legkisebbektől egészen a legnagyobbakig mindenki élvezni fog! Az interneten elképesztően sok ötletet elérsz, de ha a "Szemétből játék" szemlélet alapjaira vagy kíváncsi, ismerd meg a Cellux csoportot! Segítenek inspirálódni, ebben biztos vagyok!
10. Érezd jól magad! Ennyire egyszerű. A gondok nem lesznek kisebbek, a feladatok nem lesznek kevesebbek attól, hogy rágódunk rajtuk. Semmi sem lesz könnyebb a viharfelhők mögött, úgyhogy nézd az élet napos oldalát! Lazíts, engedd el, amit el kell, és élvezd, hogy a családoddal lehetsz! Töltődj fel élményekkel, érzésekkel, emlékekkel! Szép lesz a nyár, ha Te is azt akarod!


Egy kis csalás megengedett! Villámgyors "zöldbab főzelék", hogy jusson idő mindenre!
Beleöntöttem a zöldbabot a jénaiba, sóztam, borsoztam, egy nagy pohár tejföllel és egy csapott evőkanál paprikával összekevertem. Hagyma, fokhagyma, tető, 180 fok, 50 perc.
Ennyi az egész!

Nehéz időszak van mögöttünk. De a nehézségekből sokat tanulhatunk. Az elmúlt egy évben én is sokat tanultam. Megtanultam, hogy mi a fontos, és képes vagyok sorrendet állítani. Nem egyszerű. Hát persze, hogy nem az. Sőt! Sokszor iszonyatosan nehéz. De legyen ez a nyár az öröm és a boldog pillanatok nyara! A lelki feltöltődésé, az igazi pillanatoké, a családé és az elengedésé

VAKÁCIÓ! 

Ezúttal mindenkinek!

Köszönöm, hogy velem tartottatok, és kívánom, hogy legyen nagyon-nagyon szép nyaratok! Igyekszem én is pihenni egy kicsit, de a rovat nem áll meg, a vakáció alatt is érdekes, hasznos és fenntartható tartalmakkal jelentkezünk!

Mosolygós napokat kívánok Nektek!

-Bogi, az Imami hivatalos zöldítője-

Bátran elküldheted nekem a kérdéseidet, javasolhatsz témákat, de akár fényképeket, recepteket, saját praktikákat, sikertörténeteket is küldhetsz!
Lehetsz a rovat következő heti főszereplője, mindegy, hogy már régóta ezen az úton jársz, vagy lelkes (újra)kezdő vagy!
Együtt fogunk építkezni, egymástól fogunk tanulni, és egymást fogjuk motiválni egy élhetőbb holnap reményében. 

EZ JÓ, ÍROK BOGINAK!

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Annyi mindent el akarok még mondani, és annyi mindent át akarok még élni veled.- levél a lányomnak

Annyi mindent el akarok még mondani, és annyi mindent át akarok még élni veled - levél a lányomnak

A lánygyermekek világnapja margójára...Csak bámultam és gyönyörködtem benned mikor megszülettél, olyan tiszta, olyan nemes és olyan örökkévaló érzés volt. De aztán lement a nap, és mikor felébredtem máris kiskamasz lett belőled. Hová lett az idő, mikor gyorsult fel ennyire? Az édes magabiztos kisdedből lassan egy öntudatos, gátlásos, gyönyörű nagylány lesz.
Imádnivaló makkfigurák egy cseh grafikus apukától

Imádnivaló makkfigurák egy cseh grafikus apukától

Dubánci, avagy Petr Vaclavek MakkMarcijai, a háromgyermekes prágai apuka zseniális szüleményei.
Rajzpályázat Én és az állatok címmel

Rajzpályázat Én és az állatok címmel

A Debreceni Állatkert több mint 17 hektáron szolgál a környezeti nevelés színteréül és biztosít lehetőséget a tantervhez illeszkedő vagy tanórán kívüli foglalkozások megtartására. Az Állatok Világhete alkalmából rajzpályázatot hirdetett.
Hortobágyi Nemzeti Park Alkotópályázata

Hortobágyi Nemzeti Park Alkotópályázata

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság alkotópályázatot hirdet általános iskolás és középiskolás gyerekek, valamint felnőttek számára, melynek témája a LIFE IP GRASSLAND-HU  területek rovarvilága.
Ugrás az oldal tetejére