Jelenlegi hely

Valentin-nap hangfürdő

Időpont: 2025. február 14., péntek 18.00 órakor
Helyszín: KÁKA Ház (Debrecen, Piac u. 71.)

 

Hangfürdő Szülők és kisgyermekeik számára
Engedd, hogy a hangtálak rezgései gyengéden körbe öleljenek benneteket, és megnyissák a szíveteket egymás felé.

A hangok hullámai olyan hidat építenek szülő és gyermek között, amelyen az érzelmek tisztán és szabadon áramolhatnak, ebben a csendes mégis mélyen átható térben találhatjátok meg a közös harmóniát-ahol szavak nélkül is érthetitek egymást, és a lélek megpihenhet.

Szívből ajánlom szülőknek, hogy valamelyik vagy több gyermekükkel vegyenek részt hangfürdő(kö)n: mert összehangol, harmonizál és új megoldások születését teszi lehetővé.

Kb.10 éves kor alatt még a csoportos hangfürdő túl mozdulatlan és csendes lenne kisgyermekek részére. A családi hangfürdő viszont lehetővé teszi, hogy a szülők megpihenjenek, és feltöltődjenek, miközben a gyerekek is – saját egyéni mozgás és beszéd igényeiket figyelembe véve – egyensúlyba kerülnek.

A hangfürdőt mese energiáiban megfürödve kezdjük, amely jótékony hatással van a gyerekekre és felnőttekre egyaránt. Megszólítva gyermeki énünket elmerülhetünk a mese világában mi felnőttek is.
A mesét élő szóban való elmélyedést Pálos Hajnalka fogja nekünk megteremteni.

Amire jótékonyan hat:
▪️Mély traumatikus blokkok feloldása
▪️Blokkok, izmok közti feszültség
▪️Alváshiány
▪️Magas vérnyomás
▪️Stresszhelyzetekre való reagálás

A mese és a hangfürdőben való elmerülést segítik különböző hangkeltő eszközeim: a sheker, koshi, tingsha, chime, angyalhárfa, hangtálak, aromaterápiás olajok.
Elhozhatod kedvenc kristályaidat, hogy magas rezgésű energiákkal feltölthesd.

A hangterápia nem javasolt: diagnosztizált rákos betegek kemoterápiás kezelése alatt ( a többi időszakában kifejezetten jól működik). Nem javasolt depresszió vagy pánik-, pacemakeres-,
és epilepsziás betegség esetében sem. Továbbá nem javasolt várandós nők számára.

Szeretettel várlak egy meghitt, csendes helyen a Káka házban, Judit!

FONTOS INFORMÁCIÓ:
▫️Matrac , párna és takaró van de igény szerint hozható is.
▫️Létszám korlátozott. Kérlek szándékodat előre jelezni!
Korhatár 15 éves korig
Minimum 6 fő, maximum 14 fő.
Egyéb részletekért keress a következő elérhetőségen:
Tel: 06/50-111-0954 vagy messengeren
Díj: 4000 Ft/fő
Lemondás lehetőleg előző nap este, de legkésőbb aznap reggel.


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére