Jelenlegi hely

„Isten, áldd meg a magyart!” Rendhagyó templomlátogatás

Időpont: 2025. január 22. Szerda 18.30 órakor
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom (Debrecen, Kossuth tér)

„Isten, áldd meg a magyart!”
Rendhagyó templomlátogatás Papp László, Debrecen polgármesterével a magyar kultúra napján.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség szeretettel hív és vár minden kedves érdeklődőt rendhagyó templomlátogatásukra, ahol ezúttal Papp László, Debrecen polgármestere mesél a Nagytemplom életében történelmi mérföldkőnek számító eseményekről, a templom falai között megforduló hírességekről és saját élményeiről.

Az est folyamán Papp László, Debrecen polgármestere beszélgetőtársai:
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
- Oláh István, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora

Ezen a különleges kultúra napi beszélgetésen megtekinthető Nemzeti imádságunk, a Hymnus kézirata a Nagytemplomban, melynek nemesmásolatát 2023-ban, a Hymnus születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója ajándékozta Debrecen városának.

Az ünnepi alkalmon közreműködnek:
- Ifj. Barra Ákos hegedűművész
- Csorba Gergő, a Nagytemplom kántora
- Debreceni Református Kollégiumi Kántusa
- Sárosi Dániel, a Tiszántúli Református Egyházkerület zeneigazgatója

Az alkalmon a részvétel ingyenes!

 


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

A kínai újév a Tűz Ló éve, mely ritka párosítás, így ennek az évnek is különleges áramlása lesz, vége a halogatásnak! Az események ritmusa felgyorsul, 
Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Idén, 2026 február 17-én kezdődik a Tüzes Ló éve, egészen 2027 február 5-ig tart. A kínaiul tavaszünnepnek nevezett ünnep a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb és talán leghosszabb ünnepe. 
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére