Jelenlegi hely

Mit érdemes tudni a tartósítószerrel készült élelmiszerekről?

Miért is félünk annyira a tartósítástól, valóban nem jó, ha gyermekünknek a tartósított élelmiszereket adjuk? Miben járulhat hozzá ez egészségromlásukhoz?

Az élelmiszeripar egy elengedhetetlen, fontos része a tartósítás, hisz a területi távolságok, és a hatalmas mennyiség, amelyet egyszerre kell elkészíteni, legyártani, hogy az láncolat működjön és kibírja a szállítást, tárolást, megkövetelik a folyamatot.

Ugyanakkor ami nem természetes, már hátránnyal indul az egészséges étrendünkben, főképp ha gyermekekről van szó. A legminőségibb tápanyagokhoz kell hozzájuttatnunk az apró és fejlődésben lévő szervezeteket . Az ételallergiák, ételérzékenységek és egyéb anyagcserebetegségek sorával kell szembenéznünk nap mint nap, és így van, akinél gondot okoz  a tartósítószerek fogyasztása is, vagy a nagyobb mennyiség évek során alakít ki kellemetlen vagy súlyosabb tünetet.

A következő gyakori allergénként jegyzett tartósítószerek a következők, illetve adalékanyagok és mesterséges színezékek a következők:

  • benzoátok, benzoessav (szalicilsav helyett már) 
  • szorbinsav és származékai
  • glutamátok
  • mesterséges édesítőszerek
  • tartrazin, azorubin, kinolingelb, kárminsav, brillantfekete -amarant, alluravörös

Bizonyos vegyületek korábban forgalomban voltak, ma már eltűnőben vannak, de változó az újramegjelenési arány.  Ilyen például a korábban bőszen használt szalicilsav, mely gyomorfekélyt, gyulladásokat okozhat, de ma már nem kerülhet forgalomba élelmiszeripari körülmények között. Helyébe a benzoesav, nitrátok, nitritek,  nátrium-benzoát, kálium-szorbát kerültek, amelyek a felvágottaktól kezdve a lekvárokig képezik termékek hosszú sorának összetevőit. A nitritek, nitrátok ugyanakkor erős rákkeltő hatásúak lehetnek rendszeresen, hosszú távon fogyasztva. Gyermekeknek a tartósított, füstölt felvágottakat, füstölt sajtokat, sózott pácolt termékeket a sótartalom miatt sem javaslom (a minőségi fehérjepótlásról a következő témakörben, illetve a már korábban megjelent hozzátáplálás témakörben írtunk).  A felvágottak híre nem véletlen kezdett romlani, idejük véleményem szerint hamarosan lejár, ha így folytatódik a minőség. Éppen ezért gyermekünk számára részesítsük előnyben a sovány színhúsokat, amelyeket magunk fűszerezünk.

A glutamátok az umami(ötödik íz) ízért felelős vegyületek, amelyek természetes formában egyaránt megtalálhatók, az élelmiszeripar ízfokozóként használja. Viszont főleg más élelmiszerekkel kombinálva, okozhatnak allergiás reakciót. Akár salátát készítünk, akár készételt, szószt, az előre gyártott porok (salátaöntet por, ízfokozó leveskocka) helyett készítsük a gyermekek ételeit friss, pürésített zöldségalapokból, kevesebb illóolajat tartalmazó zöldfűszernövényekből (a medvehagyma és kis póréhagyma is beleférhet). Receptek és ötletek tárháza manapság mindenhol elérhető már egy szó rákeresésével az interneten is, használjuk ki ezt a lehetőséget és legyünk kreatívak!

Színes pattogatott kukorica

Mint bármely tartósítószer, viselkedhet allergénként, gyerekek különösebben érzékenyek lehetnek a nátrium-benzoátra, amely légzőszervi, emésztőszervrendszeri tüneteket okozhat; a lakosság kis százalékánál előfordul érzékenység. Az élelmiszeriparban fontos a szerepük, hiszen a baktériumok, gombák szaporodását teszik lehetetlenné. A nátrium-benzoát és kálium-szorbát járul hozzá a lekvárok tartósításához; a gyerekek érzékenyebbek a benzoátra, bőrtüneteket, emésztőszervrendszeri tüneteket okozhat C-vitaminnal együtt alkalmazva. Vannak olyanok is, amelyek csak hővel vannak tartósítva. Lekvárokat készítsünk inkább otthon különböző természetes édesítőket alkalmazva, bővebb, akár egészben hagyott gyümölcsökkel. Ez esetben a mértékletes fogyasztás, ami kiemelendő.

 

A védőgázas csomagolású zöldségkeverékek tartósítása is káros?

Igencsak elterjedtek a védőgázas csomagolású zöldségkeverékek, amelyek nagy segítséget nyújthatnak az időhiányban szenvedő anyukáknak is, hogy változatos, színes zöldségkeveréket varázsoljanak a gyermek étrendjébe. Akkor ez is káros lehet, hiszen ezek is élelmiszeripari tartósítás alá kerülnek? Egy jó hír: nem káros. Egy teljesen közömbös gáz védi meg a zöldségek színét, frissességét, nem okozza szabadgyökök képződését vagy egyéb káros folyamatokat. Ha nincs időnk, válasszuk a család számára ezeket a zöldségkeverékeket salátaöntet porok nélkül. A zöldségeket gyakran fagyasztják megfelelő technológiákkal, ezen esetben sem károsul, illetve sérül sokat a zöldség.

Kiemelendő és javasolt az idény jellegű zöldségek, gyümölcsök választása továbbra is. Pürék, pépek esetében mindenképp a házi készítésűeket javaslom, a boltban kapható kisüveges zöldség és gyümölcspürék, -pépek helyett.

Minden nap egy kis tudatosság kis előrelépést jelent a későbbi évekre gondolva!

 

Forrás: babykitchen.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére