Jelenlegi hely

DEMKI Tímárház a Fórumban

Időpont: 2024. március 22-28. 
Helyszín: FÓRUM (Debrecen, Csapó u. 30.)

 

Látogassatok meg minket a FÓRUM Debrecenben 2024. március 22-28. között, ahol számtalan programmal, foglalkozással várunk titeket.

A Földesi Törpekecske bemutatótól, a Tímártörténeti kiállításon, és az interaktív mesterségbemutatókon keresztül a népzenei és néptánc műsorokig mindent elhozunk, ami a DEMKI Tímárház - Népi Kézműves Alkotóház mindennapjait hivatott bemutatni. De felállítunk egy igazi jurtát, és falusi górét is, amiket sok-sok mesével, és játékkal töltenek meg kollégáink.

A DEMKI Tímárház Népi Alkotóház standja 2024 március 22-én 16 és 19 óra között, 23 és 24-én 10 és 19 óra között, míg március 25 és 28 között 15 és 19 óra között vár mindenkit nagy szeretettel az alábbi állandó programokkal:

- A Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium mesélő Jurtája
- A Bihari Népművészeti Egyesület Górés játszóháza
- A Derecskei Szivárvány Hagyományőrző Egyesület Népi Játszótere

- Népművészeti mesterségbemutatók váltakozva ( mézeskalácsos, gyöngyfúző, szalmafonó, hímző, ékszerkészítő, nemezelő, bőrműves, kosárfonó, paszománykészítő, zsinórozó, fazekas ) a Debreceni és Hajdú Bihar Megyei Népművészeti Egyesülettel, a Civis Hagyományőrző Egyesülettel, a Bihari Népművészeti Egyesülettel, illetve a DEMKI Tímárház kézműveseivel.

IDŐSZAKOS PROGRAMOK

2024. március 22. 16 óra

Tímárház - Egy debreceni Tímárporta évszázados hagyományai c. kiállítás megnyitója
Kiállítást megnyitja: Dr. Magyari Márta muzeológus – néprajzkutató

Köszöntőt mond:

Komolay Szabolcs, Debrecen Megyei Jogú Város oktatási és kulturális bizottságának elnöke,
Halász D. János, a DEMKI ügyvezetője.
A kiállításmegnyitó programjában közreműködik a Bakator zenekar és a Derecskei Szivárvány Néptáncegyüttes.
A kiállítás megtekinthető egészen március 28-ig

2024. március 23. 11 óra

Gyönyörű Zsiga és népzenész barátai muzsikálnak

2024. március 23. 14 és 17 óra között

Földesi Törpekecskék bemutatója

2024. március 23. 15 óra

Sugalló Zenekar

2024. március 24. 11 óra

A Hajdúsági Népzenei Együttes citera műsora

2024. március 24. 15 óra

A Balmazújvárosi Karinkó és Kadarcs Népzenei Együttesek műsora

2024. március 24. 11 és 15 óra között

Földesi Törpekecskék bemutatója

2024. március 28. 15 óra

Nagycsütörtöki Hagyományos Tojásírás

Tojásdíszítés méhviaszos írókával és karcolásos technikával

 


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére