Jelenlegi hely

A Vojtina Bábszínház titkait is meglesheted a Bábszínházi Világnapon

Nyílt próbával és kulisszajárással készül a Bábszínházi Világnapra a Vojtina Bábszínház március 21-én, csütörtökön.

Nyílt próba és kulisszajárás

Bár ez a meteorológiai tavasz első napja is, a nyílt próbán arra is fény derül, hogy a bábszínház hamarosan bemutatandó Zozó, a magányos szörny című új előadásának főhőse kibújik-e a barlangjából. Zozó folytonos veszekedése ugyanis odáig vezetett, hogy a falu vezetője kiűzte őt a közösségből, egyenesen az Üveghegyig. Egy nap Ricsi, egy kisfiú toppan be hozzá…

A március 21-én 10 órától kezdődő nyílt próbára felnőtteket és 10 évnél idősebb gyerekeket várunk a Vojtina Bábszínház Kálvin téri épületének Színháztermébe. (Találkozó az előtérben.) 

A titkot, hogy közös kalandjaik során megbarátkoznak-e egymással, O. Horváth Sári rendező és a Vojtina bábművészei fedik fel úgy, hogy az előadás elkészültének érdekes, nézőként nem látható részleteiről is beszélgetnek az érdeklődő gyerekekkel és felnőttekkel.  A rendező az előadás félórás részletébe enged bepillantást.  

Kulisszajárás Láposi Terkával március 21-én 17 órától a Kálvin téri játszóhelyen. 

A sétára vállalkozó, kulisszákra kíváncsi színházbarátok Láposi Terka idegenvezetésével bejárhatják a Vojtina folyosóit, minden zegzugát, megismerkedhetnek a színház működésével, betekinthetnek a műhelyekbe, a színfalak mögé, megismerkedhetnek a különböző bábtípusokkal, azok mozgatásával, láthatnak terveket, maketteket, sőt azt is megtudhatják, hogyan készül el egy báb vagy milyen egy báb tervezői rajza?

Mindkét esemény regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a 52 418 160-as telefonszámon, vagy a szervezes@vojtinababszinhaz.hu címen lehet. 

Rajzpályázat a Bábszínházi Világnap alkalmából óvodásoknak és iskolásoknak.

A rajzok témáját a bábszínház előadása, Az égig érő fa adja. 

Milyennek képzelitek a szépséges virágoskert közepén álló égig érő fát? Hogyan sikerül a kondásfiúnak felmásznia rá, hogy kiszabadítsa a király leányát? Rajzoljátok meg vagy fessétek le nekünk!

Pályázatok beküldése

Alkotásaitokat 2024. április 30-ig küldjétek el postai úton, vagy hozzátok be személyesen az alábbi címre:
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.
Ne felejtsétek el a rajzokra ráírni a neveteket, életkorotokat, otthoni címeteket, vagy óvodátok, iskolátok címét és nevét, és a rajzpályázat címét: Az égig érő fa

Képeitek közül társulatunk tagjai választják ki a számukra legkedvesebbeket. A kiválasztott képek alkotóinak jutalma egy 3 fős családi belépő egy tetszőlegesen választott vasárnapi bábelőadásunkra. Alkotásaitokat bábszínházunk Gyerkőcfalán is kiállítjuk, így ha betértek hozzánk, viszontláthatjátok azokat.

A pályázat eredeti kiírását ITT lehet elolvasni.

A bábszínházi világnapot a nemzetközi bábművész-szövetség, az UNIMA kezdeményezésére ünneplik világszerte 2003 óta.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére