Jelenlegi hely

CAPA, a világhírű fotós

Időpont: 2023. június 22. csütörtök, 19.00
Helyszín:
Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga (Debrecen, Pásti u. 4.)

 

Friedmann Endre (1913–1954) Budapesten született, majd a gyerekkorában cápának becézett fiú, Robert Capa néven a világ leghíresebb fotósa lett. A kalandjait elmesélő dráma 1929 és 1954 között játszódik. Kísérője gyermekkori barátja, Besnyő Éva, szintén híres fotós. Velük utazunk, kettejük beszélgetéseiből ismerjük meg Robert Capa izgalmas életét.

A dráma közelebb hozzá hozzánk a fotó történetét, a modern fotográfia kialakulást, a haditudósítás rejtelmeit, de leginkább Capa különös életútját. Látjuk őt a spanyol polgárháborúban, a kínai-japánháborúban, Észak-Afrikában, a normandiai partraszálláson, végül a számára végzetes indokínai háborúban. Élete során olyan emberekkel kerül így, vagy úgy kapcsolatba, mint Trockij, Frida Kahlo,Orwell, Hemingway, Roosevelt elnök, Ingrid Bergman, Humphrey Bogart, John Steinbeck, Picasso vagy éppen Ben Gurion. A sok háború és különös találkozásainak története mellett belelátunk viharos szerelmi ügyeibe is.

Időpont: 2023.06.22. Csütörtök, 19:00
Helyszín: Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga (Debrecen, Pásti u. 4.)
Jegyek elővételben kaphatók: Debreceni Zsidó Hitközség 4025 Debrecen, Bajcsy-Zsilinszky utca 26.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére