Jelenlegi hely

Star Wars nap

Időpont: 2023. június 3. szombat 9:00
Helyszín: Hajdúnánás köztársaság tér 16. (Mozi)

 

A legújabb programunkkal a Star Wars szerelmeseinek szeretnénk kedvezni. A Jedi visszatér megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, június 3.-án közelebb hozzuk azt a bizonyos messzi-messzi galaxist. Számos programmal készültünk nektek.

  • Ilyen a filmmaraton, ahol A Baljós árnyaktól egészen a már említett A Jedi visszatérig vetítjük a filmeket.
  • Eljön hozzánk az 501-es Légió magyarországi helyőrsége, akik filmhű felszerelésben szórakoztatnak majd benneteket.
  • A Hajdúnánási Társasjáték Klub közreműködésében olyan játékokat próbálhattok ki, mint a SW Peremvidék, SW Carcassone vagy akár Sw Timeline.
  • Más sci-fi témájú társassal is találkozhattok, mint például a Mars terraformálása.
  • Szabó István körülbelül 30 éve foglalkozik a Csillagok Háborúja űrhajóinak újrahasznosított anyagokból való megépítésével. Az ő kiállítása is megtekinthető lesz itt.
  • A nap folyamán lehetőségetek lesz még kvíz kitöltésére, amivel akár még ajándékokat is nyerhettek. A kisebbek számára pedig kézműves foglalkozásra is lehetőség nyílik majd.

Addig is… az ERŐ legyen veletek!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére