Jelenlegi hely

A Debreceni Nemzetközi Iskola Oktatási módszere a gyakorlatban

Vajon figyelembe vesszük iskolaválasztáskor a folyamatosan változó jövőre való felkészítést? Az iskolaválasztás nehéz döntés, hiszen annyi különböző szempontot kell figyelembe venni, a tanár személyétől kezdve a tanterven át, a tanítási módszerig, vagy akár az iskola elhelyezkedéséig

A ma általános iskolát kezdő gyerekek 65%-a végül teljesen új, még nem létező munkakörökben fog dolgozni – ez derült ki a Világgazdasági Fórum 2016-os “A munkahelyek jövője” című kutatásából.

Ez azt jelenti, hogy a pedagógusoknak alkalmazkodniuk kell az új kihívásokhoz, a diákokat pedig fel kell készíteni arra, hogy megbirkózzanak a kiszámíthatatlan jövőbeli élethelyzetekkel.

A 10-15 év múlva szükséges készségek teljesen különbözőek, mint amire most vagy évtizedekkel ezelőtt szükségünk volt.
Nyilvánvaló, hogy az oktatásnak lépést kell tartania ezzel a fejlődéssel.

Ha röviden szeretnénk összefoglalni az IB alapjait (az ISD az International Baccalaureate, azaz a Nemzetközi Érettségi oktatási rendszerét használja), akkor az alábbi pilléreket lehet kiemelni:

  1. A tanítás kutatásra épül: 
    nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a tanulók megtalálják az információkat és egyre átfogóbban megértsék azt.
  2. A tanítás a megértésre összpontosít: 
    a témák feldolgozása a megértés elmélyítése érdekében történik. Ez segít a tanulóknak az összefüggések megértésébeni, így tudják átültetni a tanult anyagot valós élethelyzetekbe és ennek köszönhetően emlékeznek egy életen át a megtanultakra.
  3. A tanítás a hatékony csapatmunkára és együttműködésre épít: 
    ez nemcsak a diákok közötti csapatmunkára, de a tanárok és a diákok közötti együttműködésre is vonatkozik. Az egész osztálynak egy közös célja van: a tanultak valódi megértésére, hiszen csak így marad emlékezetes a  tananyag.

A tanárok hogyan készíthetnek fel egy tanuló arra, hogy később önálló tanulóvá váljon, egyedül képes legyen összetett feladatok megoldására és megértse: a tanulás a saját felelőssége?

Az IB oktatási program hétköznapi helyzetekhez és kihívásokhoz kapcsolódó esettanulmányok (problémamegoldás) segítségével fejleszti a diákok készségeit.

Az IB tanulási módszerek elősegítik a szociális, kutatási, gondolkodási, kommunikációs és önmenedzselési készségek fejlődését.

Ezekkel válnak a fiatalok “független tanulókká”, akik valóban felelősséget éreznek a személyes és szakmai fejlődésükért, képesek lesznek megoldásokat találni komplex problémákrabismeretlen helyzetekben, egy folyamatosan változó világban. Ezeket a készségeket úgy nevezzük, hogy „foglalkoztathatósági készségek”, az aduászok a munkaerőpiacon.

Hogy néz ki egy óra az ISD-ben?

Egy nyolcadikos dizájn óra alatt arra kérik a diákokat, hogy próbáljanak egy stabil hídszerkezetet készíteni. Ehhez szükség van kreatív gondolkodásra, az építésinlehetőségek feltérképezésére, életszerű problémák megoldására, és arra, hogy szokatlan anyagokat párosítsanak egymással. A gyerekek csapatokban dolgoznak, megállapodnak a feladat során elérni kívánt célokban, valamint egymás között és a tanárral is folyamatos párbeszédben vannak az elért eredményekről, a felmerült kihívásokról.

Értékelések

Legtöbbször az iskolai értékelés úgy zajlik, hogy a kiadott anyagot be kellett magolni, a dolgozat egy előre megadott időpontban történt, függetlenül a körülményektől, a diák képességeitől vagy előzetes tudásától. Az IB értékelési elvei mögött ezzel szemben a diákok készségei és tényleges tudása áll, és hogy hogyan tudják alkalmazni a tudásukat ismerős és ismeretlen szituációkban is.

Értelmezés = tudás + készségek

Az ISD-ben a diák teljesítményét már a tanulás közbeni értékeli a tanár: folyamatos visszajelzést ad a feladat kapcsán, így a diáknak lehetősége van megérteni a hibát és kijavítani azt. Ezen kívül a tanár figyelembe veszi a diák előzetes tudását, hogy ennek megfelelően alakítsa ki a tanulási egységeket, így gyakorlatilag egyénre tudja szabni az oktatást.

Amennyiben szívesen megnézné az ISD oktatását a gyakorlatban, jöjjön el soron következő, alsó tagozatosok számára szervezett nyílt napunkra május 24-én!

Ez egy különleges alkalom arra, hogy betekintést nyerjen az ötödik osztályosok záró projektjébe, a PYP kiállításba.

Ezen az általuk választott és kidolgozott téma bemutatásán keresztül az érdeklődők gyakorlatban is láthatják azt az oktatási módszert, amely jellemző az iskola tantervére. A résztvevő szülőknek és gyerekeknek lehetőségük lesz arra is, hogy találkozzanak az iskola
igazgatójával, pedagógusaival, a gyerekek pedig megismerkedhetnek és személyesen is kérdezhetnek az ide járó diákoktól.

A részvétel regisztrációhoz kötött és EZEN A LINKEN érhető el.

Itt a Primary Years Programme pontot választva, a "View Schedule" kék gombra, majd a naptárban a május 24-i időpontra kattintva megjelenik a regisztráció lehetősége. Erre kattintva tudják kitölteni a szükséges adatokat!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére