Jelenlegi hely

Téli csillagászati program Hortobágy-Mátán

Időpont: 2023. január 27. péntek 18:00
Helyszín: Találkozás a Fecskeház Erdei Iskolánál, Hortobágy-Mátán

 

Az idei év fényes üstökösének ígérkezik a C/2022 E3 (ZTF) üstökös amely a becslések szerint ötvenezer évente egyszer járja be a Nap körüli pályáját. Mindez azt jelenti, hogy utoljára a paleolitikumban élők, azaz a Neander völgyi emberek láthatták.

Az égitest jelenleg még túl halvány ahhoz, hogy távcső nélkül látható legyen (ráadásul hajnalban látható), de január végén már az esti égre "költözik" és reményeink szerint ekkor már szabad szemes objektum lesz.

A hajdúböszörményi Terminus és a debreceni Magnitúdó Csillagászati Egyesületek részvételével, több távcsővel "csillagpartit" szervezünk az érdeklődőknek, ahol az üstökös mellett az első negyedben lévő Holdat, a Marsot, a Jupitert és mély-ég objektumokat (pl. a Nagy Orion Ködöt) is megnézzük.

Természetesen a program csak derült ég esetén lesz megtartva!

Program:
-18 óra: találkozás a Fecskeház Erdei Iskolánál, Hortobágy-Mátán
-18-18.30: bevezető előadás az Erdei Iskolában
-18.30-20.00: távcsöves észlelés
Részvételi díj: egységesen 1000 Ft/fő

A programon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!
Regisztrálni az alábbi elérhetőségeken lehet:

Telefon: 52/589-000
(hétfő-péntek 8.00-15.45)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére