Jelenlegi hely

Kisgyermekes családokat vendégel meg egy debreceni pizzéria Mikulás napján

Mikulás napján, azaz december 6-án, kedden, minden hozzánk érkező kisgyermekes családot (célközönség: 3-12 év közti gyermekek és szüleik) szeretnénk vendégül látni egy 30 cm átmérőjű, sonkás pizzára és csokival is kedveskedünk a gyerekeknek.

Kedves vendégeink,megrendelőink! Mint azt sokan tudjátok,minden évben Mikulás napján megvendégeljük a hozzánk betérő gyermekes családokat.

Bár sem az emberek,sem a vendéglátó egységek helyzete,ezekben az időkben nem könnyű és sajnos ez ránk is vonatkozik,mégis úgy érezzük,éppen ilyenkor van a családoknak szüksége a segítségre,példa mutatásra.Arra,hogy megmutassuk a szeretet nagyobb a nehézségeknél. Éppen ezért,idén is szeretnénk folytatni Mikulás napi jótékonysági akciónkat.

Lényeg hogy a gyerekek ne távozzanak pizza és csoki nélkül.

Minden szüleivel éttermünkbe érkező gyermeket szeretnénk megvendégelni. Amennyiben nem egy, hanem 2-3 gyermek van és kevés az egy darab pizza, akkor természetesen készítünk többet.

Várunk minden rászoruló családot, gyermeket is,akik a hétköznapi életben nem tehetik meg hogy pizzát fogyasszanak,vagy a jelenlegi helyzetben nem tudják megoldani,hogy bármilyen formában is megtartsák a mikulás napot.Eddigi évek tapasztalatai azt mutatják,hogy sajnos sok ilyen család van.

Szívesen vendégül látjuk őket.

Ez a nap a Gyerekekről szól!

Kérjük hozzátok el őket egy finom pizzára.Amennyiben ismertek ilyen családokat,kérjük mondjátok el nekik ezt az információt! Köszönjük!

(A felajánlás a 3-12 éves bölcsődés, óvodás, iskola alsó tagozatos gyermekeket és családjukat célozza.)

Az ingyen pizza és csoki kiszállítását nem tudjuk megoldani. Megértéseteket köszönjük.)

Címünk: Pizza-Holiday - Debrecen. Baross Gábor utca.31.(Étterem ajtó a Szent Anna utcára nyílik)

Délelőtt 10:30-tól este 19:00-ig várjuk a családokat és a gyerekeket sok szeretettel.

“Legyetek pedig egymáshoz jóságosak és irgalmasok”

Forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére