Jelenlegi hely

Közeleg Mindenszentek, Halottaknapja és Halloween

Közeleg Mindenszentek, Halottaknapja és Halloween. De tudjuk, hogy mit jelentenek ezek az ünnepek?

Mindenszentek

III. Gergely pápa a 8. században indította útjára mindenszentek ünnepét. A pápa kiállt azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is emlékezzenek meg, ezért 732-ben a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnáját mindenszenteknek, vagyis az egyház szentjeinek ajánlotta. 

Nem ismert, hogy a felszentelés az év melyik napján történt, a 8. századtól azonban november elsejét említik, mint az ünnep dátumát. Az sem ismert, hogy miért pont november elsejére esett a választás, talán valamelyik pogány rítus átvétele állhat a háttérben.

Halottak napja

A népi kultúrában a mindenszentekhez szinte egyetlen szokás sem kötődik, ezzel szemben a halottak napja igen színes hagyományokkal rendelkezik. A mindenszentekkel ellentétben az ünnep nemcsak a katolikusoké, hanem a reformáció több vallása is elfogadja.
A halottak napja szintén önálló ünnep, a másik két szokástól függetlenül alakult ki: Szent Odilo clunyi apát 998-ban rendelte el, hogy a halottakról zsolozsmákkal és szentmiseáldoztatokkal emlékezzenek meg. A szokás Nyugat-Európában a 12-13. században mindenhol elterjedt, így Magyarországon is.

Halottak napjának hetét a halottak hetének is nevezik. Ezen a napon szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és a gyertyagyújtás. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak: a gyertyák fényénél a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszatalálhatnak a sírba, nem kísértenek, és nem nyugtalanítják az élőket.

Halloween

A Brit-szigetek területén és a mai Franciaország északi részén élő kelták november elsején ünnepelték az újévet. A kelták úgy tartották, hogy az újesztendő előtti napon az élők és a holtak közötti határ elmosódik, a halottak pedig visszatérnek. Október 31-én a magaslatokon hatalmas tüzeket raktak, termény- és állatáldozatot mutattak be. Miután kialudt a tűz, az ünneplők hazatértek, a parázsból pedig egy-egy darabot otthonaikba vittek, ahol ismét tüzet gyújtottak és egész éjszaka virrasztottak.

A Halloween ünnepe Írországban volt a legnépszerűbb. A nyári ünnepeknek a végét jelentette. Minden közösség egy máglyával ünnepelte, mely a hiedelmek szerint elűzte a rossz szellemeket. A gyerekek jelmezeket öltöttek magukra és házról házra kopogtattak, édességek, gyümölcs és dió gyűjtésének céljából, illetve azért, hogy ünneplésre késztessék az embereket.

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.

Partnereink

Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Hajdúság Éléskamrája
Ugrás az oldal tetejére