Tolnay Klári élete utolsó percéig szerepet tanult és keresztrejtvényt fejtett. A világ egyik legidősebb embere, még 114 éves korában is naponta rejtvényt fejt. Nem hagyhatjuk abba a tanulást, még idősebb korban sem, hosszú életünk egyik záloga!
A 2022/2023-as tanév őszi félévében is folytatódik a Debreceni Egyetem speciális képzési programja, a Szenior Egyetem. Elsőként október 7-én, pénteken 16 órai kezdettel Papp László polgármester várja az érdeklődőket a Főépület Aulájában „Történelmi léptékű fejlődés Debrecenben. Gazdaság, innováció – amire 30 évvel ezelőtt senki sem mert gondolni” című előadásával.
"A régió meghatározó felsőoktatási intézményeként elsődleges feladatunk az oktatás, ez azonban nem merülhet ki pusztán a hallgatóság képzésében, hiszen mindaz a tudásanyag, ami az intézményben zajló kutatásoknak köszönhetően felhalmozódik, méltó arra, hogy szélesebb körben is ismertté váljék. Ezt a célt szolgálja a Szenior Egyetem, a Debreceni Egyetem speciális képzési programja" – mondta Pósán László, a DE BTK Történelmi Intézetének professzora és a Szenior Egyetem szakmai vezetője a hirek.unideb.hu portálnak. A rendezvény rendkívül népszerűvé vált az elmúlt évek során, ezért az egyetem úgy döntött, hogy a programot támogató pályázat lezárultát követően saját forrásból biztosítja az ismeretterjesztő előadássorozat folytatását. Helyszín: DE Főépület, Aula (2. emelet) Helyszín: DE Főépület, Aula (2. emelet) Helyszín: DE Főépület, Auditorium Maximum Helyszín: DE Főépület, Aula (2. emelet) Helyszín: DE Főépület, Aula (2. emelet) Helyszín: DE Főépület, Auditorium Maximum ADL - Debrecenimami Forrás: Unideb Sajtóközpont - BZs
A Szenior Egyetem őszi félévére tervezett programok