Jelenlegi hely

Zsidó Kulturális Napok 2022

Időpont: 2022. szeptember 8-11., csütörtök-vasárnap
Helyszín: Debreceni Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga és további belvárosi helyszínek

 

Szeptember 8. és 11. között Zsidó Kulturális Napokat Debrecenben. A négy nap során az érdeklődők megismerkedhetnek a zsidó kultúrával, ugyanis lesz kaddis est és kortárs világzene, városi séták a zsidó örökség nyomában, zsidó és kóser gasztroplacc, barhesz party, továbbá az I. Debreceni Zsidó Utcafesztivált is megszervezik. Emellett meg lehet látogatni a Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga olyan tereit is, mint például a rabbiszobát, de Shmuel Faigen rabbival is kötetlenül beszélgethet a közönség.

ZSIDÓ KULTÚRÁLIS FESZTIVÁL PROGRAMJAI

  • szeptember 8. 19:30-20:40 I Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga

Födő Sándor Artisjus- és többszörös Fonogram-díjas zeneszerző és Bíró Eszter Fonogram- és eMeRTon-díjas énekesnő neveivel fémjelzett kortárs világzenei koncert: 12 zenész közreműködésével megszólaló nagyszabású zenemű a zsidó liturgia egyik alappillérére épül. A Kaddis egy ősrégi ima, melynek – a világon először és egyedülálló módon – teljes, arámi nyelvű szövegét felhasználta művében a zeneszerző.

  • szeptember 9. 16:00-18:00 I Petőfi Square

Jewish Heritage Tour (in English)

https://fb.me/e/32nRkpb4N

Tovább táncol a Belváros!

a belváros különböző részein tűnik fel haszid táncaival a Debreceni Népi Együttes: a tánc ezen műfaja az öröm és más közösségi érzelmek kifejezésére szolgál a zsidó kultúrában. 

  • szeptember 10. 21:00-23:00 I Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga udvara

Barhesz-party

Barhesz, humusz, kóser sör, bor és pálinka… a Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga udvarában igazi kulináris élményben lehet része a látogatónak, hiszen tradicionális kóser, zsidó és izraeli ételeket és italok kóstolhat meg. Az ízélményeket zenei programok színesítik: ismert héber dallamok hallhatóak majd, továbbá néhány izgalmas haszid történet is elhangzik. 

  • szeptember 11. 9:30-12:00 I Petőfi tér

Zsidó örökség túra (magyar nyelven)

  • szeptember 11. 10:00-18:00 I Pásti utca

I. Debreceni zsidó utcafesztivál // I. Debrecen Jewish Street Festival

Részletes programok: ITT

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére