Jelenlegi hely

Adventi esti látogatás a Nagytemplomban

Időpont: 2021. december 10., 17 órától
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom (Debrecen, Kossuth tér 1.)

Advent első vasárnapján felgyúltak az ünnep fényei városunkban. A Debreceni Református Nagytemplom idén is lehetőséget biztosít a látogatóknak, hogy a kivilágított Kossuth teret akár felülnézetből is bárki megtekintheti – a látvány egészen elképesztő!

A Nagytemplom, mint Debrecen egyik legismertebb turisztikai látványossága a téli időszakban is várja a látogatókat. Az év eleji több hónapos zárva tartás ellenére már több mint 22.000 látogató kereste fel a templomot – a legnépszerűbb helyszínnek pedig továbbra is a két torony közötti panorámajárda mutatkozik, amely egyben a belváros legmagasabb pontja, ahol szabadtéri kilátó helyezkedik el.

A debreceni adventi vásár, illetve a karácsonyi díszkivilágítás igazán különleges és szemet gyönyörködtető látványt nyújt a magasból. Ennek apropóján a Nagytemplom december 10-én (pénteken) 17 órától egészen 20 óráig várja a látogatókat, hogy minél többen részesedjenek ebben az élményben! Az esti látogatás idejére a belépőjegy egységesen 500 forint mindenkinek (6 év alatt ingyenes).

Kép forrás: www.facebook.com/nagytemplom.debrecen

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére