Jelenlegi hely

„Elengedés szeretettel”- Léleksimító alkotó nap a SZIÁban

Időpont: 2021. november 27., szombat, 10.00 - 13.30 órakor
Helyszín: 

Színes Idő Alkotóműhely (Ifjúsági Ház Debrecen, 4025 Debrecen, Simonffy u. 21. II. emelet, Közösségi terem)

 

Közel egy éve megváltozott az életem.
Megéltem egy nagyon súlyos veszteséget.
Koràbban is nagyon fontos volt számomra a ‘miértek keresése, a válaszok megértése, elfogadása, a lelki egyensúlyomért való folyamatos, mindennapos munka, tanulás és tanítás, a figyelem.
Azóta viszont mindennél fontosabb lett számomra az összhang, az összehangolódás, a lètezés, a pillanat megélése a körforgás megértése, elfogadása, a belső figyelem.
Nem könnyű, viszont lehetséges érzékenynek maradni, szeretettel szemlélni és egyidőben megélni az életünket. Nem bezárni, elérzéktelenedni, falakat húzni a fájdalomtól való elzárkózás miatt.
Minden értünk van, a fàjdalmunk is.
Beengedés • megélés • alkotás • elfogadás
A már hagyományosnak mondható Örömfestő tèmánk: “Elengedés szeretettel”
Nehéz érzelmi helyzetben segítség lehet.
 Ha megérint tarts velem!

Amit kínálunk:
- Őszinte, nyitott kommunikáció, játékos motiváció, léleknyitogató inspirációk, bizalom, figyelem, közösség
- Belső képek alkotása, szakmai segítséggel
- Akrillal festünk feszített vászonra
- Minden eszközt amire szükséged van a zavartalan és önfeledt önismereti alkotáshoz!

Amit NEM találsz meg nálunk:
- Ez nem rajzi képzés, a rajzod, öngyógyító őszintesége fontosabb, mint a vonalaid szépsége.
Belső kèpeket hívunk elő, itt nem a másolásé a főszerep.

Foglalkozás vezető:
Nagy Klára Mária
képzőművész, pedagógus, művészetterapeuta

Regisztráció:
www.szinesidom.hu/alkoto-idopontok
 
Helyszín:

Rocksuli Debrecen (Ifjúsági Ház Debrecen), 4025 Debrecen, Simonffy u. 21. II. emelet, Közösségi terem

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére