Jelenlegi hely

Karrierváltás? Szakmát szeretnél? Most ingyenesen lehetsz informatikus!

Folytatódik az ingyenes informatikusképzés, még van pár napod jelentkezni!

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel.

A program egymásra épülő képzéseinek első szakasza augusztusban indul, jelentkezni az ujratervezes.nive.hu oldalon lehet.

A Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360 közös közleménye szerint a programot sikeresen teljesítők jövő tavasszal informatikusként válthatnak karriert.

A képzések résztvevői szabad felhasználású, nulla százalékos kamatozású diákhitelt is igényelhetnek megélhetési költségeik fedezésére.

Az Újratervezés Program első szakasza - az augusztusban induló, 4 hetes informatikai alapozó képzés - 10 ezer résztvevő digitális készségeinek fejlesztését szolgálja, hogy a jelentkezők felmérjék, mennyire áll közel hozzájuk az IT világa, és megismerjék többek között a Windows operációs rendszer működését, valamint a webfejlesztés alapjait.

Az alapképzést sikeresen teljesítők közül több mint félezer támogatott kezdheti meg idén ősszel az Újratervezés Program második, csaknem 4 hónapig tartó struktúraváltó szakaszát. Ebben a szakaszban a résztvevők már piacképes tudást és államilag elismert bizonyítványt szerezhetnek egyebek mellett szoftvertesztelőként vagy rendszerüzemeltetőként.

A szakképesítést megszerzők közel fele - a legjobbak - kezdhetik meg jövő februárban a program harmadik, 2 hónapig tartó szakaszát, az úgynevezett haladó és gyártóspecifikus képzéseket. Ők a hazai munkaerőpiacon legkeresettebb IT-szakmákból szerezhetnek képesítést, például: adatbázis üzemeltető, illetve automata tesztelő.

Felidézték, hogy az ITM által tavaly elindított Újratervezés Program júniusban lezárult struktúraváltó szakaszában az ezer támogatott több mint 97 százaléka szerzett szakképesítést. A struktúraváltó képzésre 2020-ban felvételt nyert résztvevők átlagéletkora 39 év volt, ami azt jelzi, hogy a programban elsősorban karrierváltók vettek részt. A sikeres vizsgázók között akad korábban jogászként, futárként, tanárként, agrármérnökként, tolmácsként, borászként, gyógypedagógusként, színészként, festőművészként, nyomozóként vagy táncoktatóként dolgozó diák is.

A program négy oktatóközpontja - a Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360 - az országos informatikai szektor felnőttképző intézményei, amelyek az elmúlt években több ezer képzett IT területre történő karrierváltását segítették elő, ezen felül az Újratervezés Program 2020/21-es tanévében további mintegy ezer embert képeztek át informatikussá.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére