Jelenlegi hely

Élőlánccal költözik a Csokonai Színház

Időpont: 2020. agusztus 26., szerda 11 óra 
Helyszín: Csokonai Színház, Debrecen, Kossuth u. 10.

A közönség és a debreceniek segítségét várja a Csokonai Színház,

hogy több mint száz kellék és jelmez, egy-egy előadás ikonikus, jellegzetes darabjai átköltözhessenek a felújításra váró épületből a Víg Kamaraszínházba. Költöztesd át a Csokonait! címmel élőláncba hívnak valamennyi jelentkezőt, hogy segítségükkel augusztus 26-án kézről-kézre járva útjára induljon a Pál utcai fiúk zászlója, Don Quijote szamara, Dulcinea buborékfújója, a Csárdáskirálynő Terkájának kalapdoboza, a Három nővér szamovárja, Stavros zakója és Kornél neccpólója a Tesztoszteronból, Lear koronája, Orbánné kék kosztümje a Macskajátékból, de Júlia kerekekkel felszerelt piros fürdőkádjának is át kell kerülnie a főépület díszletraktárából új helyére. A szervezők és a Csokonai Színház tárvezetői minden egyes kelléket és jelmezt felcímkéznek majd, így az élőlánc résztvevői nyomon követhetik, melyik darab milyen tárgyát, jelmezét tartják a kezükben.

A Csokonai Színház és a Víg Kamaraszínház között több mint 600 méter a távolság, így a színház legalább 300 ember jelentkezését várja, hogy a színészekkel, az énekkarral, a színház dolgozóival együtt szimbolikusan búcsút vegyenek a patinás épülettől.

Gyülekező augusztus 26-án 11 órától a Csokonai Színház főbejáratánál.

A színház dolgozói mindenkit szeretettel várnak!   

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére