Jelenlegi hely

Fényfestészeti kiállítás

Időpont: 2020. augusztus 18-23., kedd-péntek 17 óra 
Helyszín: Csokonai Színház, Debrecen, Kossuth u. 10.
Az aktuális családi programokért KATTINTS IDE!
Még több program (börzék, nyílt napok, babamama - és kismama programok, táborok, strandok, játszóterek stb.) ITT!

Interaktív és statikus alkotások is lesznek a debreceni Csokonai Színház tíz pontján látható fényfestészeti munkák között. Az augusztus 18-tól 23-ig látható Lighthouse az ON című kiállítással készül a Fény Éjszakáira.

Debrecen határában, a Hortobágyon található a kontinens legkisebb fényszennyezettségű területe. Tilles Béla itt állította fel az ország első luminokinetikus szobrát 1975-ben. A fényművészetnek erre a több évtizedes történetére hivatkozik a Lighthouse (Világítótorony), amely azzal az ambícióval alakult meg Debrecenben, hogy a fénykultúra nemzetközi központjává váljon.

Az ON a Lighthouse első kiállítása, amely egy merőben szokatlan helyszínen, a Csokonai Színház belső tereiben lesz látható.

A tervek szerint a Csokonai Színház falai között augusztus 18-án 17 órakor nyílik meg a fénytárlat és egészen augusztus 23-ig lesz látogatható naponta 17 és 22 óra között, óránként lesznek tárlatvezetések.

A részvétel ingyenes, de a Csokonai Színház weboldalán előzetesen regisztrálni kell.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.

Partnereink

Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Hajdúság Éléskamrája
Ugrás az oldal tetejére