Jelenlegi hely

Napi 10 perc neked is jár! #tegyélmagadért #mentakihívás

Kedves elfáradt Anyák! Megkaptátok a bizonyítványt? Esetleg egy jól megérdemelt szülői elismerő oklevelet is az idei tanév sikeres teljesítéséért? Azt hiszem, sokan egyetértetek abban, hogy az elmúlt pár hónapban igencsak kitettünk magunkért.

Mozgósítottuk minden erőnket, aktiváltuk rejtett multifunkcionális szuperanya kompetenciáinkat és előkotortuk rég elfeledettnek hitt tanulmányainkat agyunk legrejtettebb zugaiból, hogy helyt álljunk otthon, munkahelyen, iskolában, óvodában eme történelmi időszakban. Ki merem jelenteni, hogy mindannyian jobban elfáradtunk az átlagosnál.

Jár a vállon veregetés!

De nem csak az!

Már itt is a következő két és fél hónapos etap: a nyári szünet – ami nagy valószínűség szerint nem kevésbé fog minket, szülőket próbára tenni. 

De fel vagyunk rá készülve? Mármint: bírni fogjuk?
Csak akkor, ha feltöltjük a lemerült energiaraktárunkat!

Érdemes mind testben, mind lélekben, szellemileg és idegrendszerileg felkészülni a nyárra.
Azaz itt az ideje kicsit magadat is „töltőre tenni”. Ugyanúgy, mint a telefonodat.

Mivel töltekezhetünk?

Bármivel, ami örömet okoz, ami kikapcsol, ami pihentet, amit nem „muszájból” csinálunk, amit nem másért teszünk, hanem magunkért.

Száz helyen, ezerszer is elhangzott már, hogy anyaként hajlamosak vagyunk magunkat az utolsó helyre tenni.
Te is észrevetted már ezt magadon? 
Tedd a szívedre a kezed, és kérdezd meg magadtól, mikor pihentél utoljára úgy istenigazából?

Na, ugye…

Most viszont itt az alkalom!

A nyári szünet első napjára (vagy hetére, ahova be tudod illeszteni) egy igen-igen nehezen megugorható, kőkemény feladatot találtam ki nektek, (nekünk!) mely az elmúlt hónapok után igazi kihívás, talán sok szervezést is igényel, de higgyétek el, megéri kipróbálni. (Neadjisten addig űzni, amíg rutinná nem válik.)

Íme:

A KIHÍVÁS:
1. Tegyél semmit legalább 10 percig, naponta, 5 napon át! Egyedül, zavartalanul, hasznosság nélkül.
2. A 10 perc pihenésedet dokumentáld a közösségi oldalon egy pár szavas poszttal (esetleg képpel) a #tegyélmagadért és a #mentakihívás hashtagekkel, vagy nyilvánosan, vagy a frissen indult, ám máris igen aktív MENTA Anyák zárt FB csoportban ­- ahova szeretettel várunk, ha feltöltődésre vágysz!
3. Hívd meg azt, akire szerinted még ráfér napi 10 perc kikapcsolás!

Ha mind az 5 napon át posztolsz, és ezt jelzed nekem (elérhetőségeimet lásd lent) jutalmad egy névre szóló Elismerő Oklevél lesz!

Ha kevesebbszer sikerül a pihenés, a magadra fordított „haszontalan” idő, már akkor is megéri a részvétel, hisz ennyivel is többet tettél magadért!

Ennyi mindannyiunknak jár – neked is!

A SZABÁLY:
Kizárólag teljesen “haszontalan” dolgokat művelhetsz.
Pl. Láblógatás, fűben heverészés, napozás, fotelben döglés, esetleg könnyű séta, alkotás a magad örömére, könnyű mozgás, meditálás, stb.

FIGYELEM! ​NEM szabályos a teljesítés, ha

  • ebben a 10 percben bármi hasznosat csinálsz! (Pl. hasznos olvasnivaló olvasása, netán tanulás, önképzés, “tűzoltás”, bármi önmegvalósítás...)
  • mellékesen takarítasz, elpakolsz pár holmit, kiteregetsz, felteszel vmit főni, stb.
  • válaszolgatsz a gyereknek, férjnek, vagy kiszolgálsz valakit,
  • e-mailezel, neten rendelsz, elintézel pár telefont, vagy bevásárlólistát írsz, stb.
  • az éjszakai alvással szeretnél benevezni.

Megjegyzés:

Egy nap bármennyiszer próbálkozhatsz!
Ha frusztrációt érzel a feladat teljesítése alatt, az azt jelenti, hogy annál inkább szükséged van rá.

Ne halogass, kezdd el a kihívást még ma!

Hajrá!

Patak Gyöngyvér
MENTA Anyák közösség

- Kaposvárimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére