Jelenlegi hely

Elindultak az önkormányzati ovik, bölcsik Debrecenben

Hétfőtől, május 18-tól minden debreceni önkormányzati óvoda és bölcsőde nyitott kapukkal várja az ügyeleti ellátást igénylő gyerekeket, ahol a szülők nem tudják megoldani az otthoni ellátást.

A május 4-én hatályba lépett enyhítő intézkedéseknek köszönhetően a korábbi 115 főről egy hét alatt majdnem kétszázra nőtt az igénylők száma. A városvezetés felmérései alapján június 30-áig pontosan kiderül, hány szülő venné igénybe az ügyeleti ellátást. Jelenleg már 752 gyereknek igényelnének a szülők ellátást, de az érdeklődés folyamatosan nő.

A megszokott 25-30 fős óvodai létszámhoz képest a jelenlegi jogszabályi követelmények az öt fős csoportokat engedélyezik.

Debreceni óvodai ellátásban részt vevő 6303 gyermek kb. 20 százalékának tudják biztosítani ilyen módon az ügyeleti ellátást, mely 1310 főt jelent. A fent említett eddigi igények alapján  mind a 752 gyermek számára biztosíthatóak a jogszabályi körülmények.

Hogy mi alapján sikerül dönteni?

Elsősorban méltányossági alapon veszik figyelembe az igényeket: ez lehet munkáltatói igazolás, illetve valamilyen speciális élethelyzet, ami indokolja, hogy ügyeleti ellátást vehessenek igénybe a szülők és gyermekek.

Az ügyelet iránti igény elektronikus levélben vagy telefonos értesítés útján is benyújtható.


Vannak olyan óvodák, ahol a szülői igények nagyobbak, mint amit az ötfős korlát megengedne. Ez esetben a közelben működő még férőhellyel rendelkező óvodában kell a gyermekek elhelyezését megoldania az önkörmányzatnak.

Járványügyi szabályok a gyerekek között

Az intézmények igyekeznek a járványügyi helyzettel kapcsolatos összes higiéniai szabályt betartani.

A szülőknek írásban nyilatkozniuk kell arról, hogy a gyermek nem szenved fertőző betegségben és közösségbe mehet.

A bejáratoknál, valamint a gyermeköltözőkben is kézfertőtlenítőket helyeznek el, illetve figyelnek a minél gyakoribb kézmosásra, szellőztetésre, és ahogy az időjárás engedi, több időt tölteni a gyermekekkel a szabad levegőn.

Az óvodapedagógusok munkarendjében is érvényesítik a követelményeket, minimálisra csökkentve a kontaktusok számát, egymást váltják az óvónők, van, általában átfedési idő nélkül, napszakonként egy-egx egy óvónő és dajka foglalkozik a gyerekekkel.

Étkezési lehetőségek

Továbbra is biztosított a bölcsődés, óvodás és iskolás korú gyermekek és tanulók számára – ügyeleti ellátáson kívül is – a gyermekétkeztetés. Ezt továbbra is a saját intézményén keresztül kérhet a szülő.
Május 29-ig a Debreceni Intézményműködtető Központ beosztása szerinti óvodákban történik megrendelt ételek átvétele:

  • Lehel Utcai Óvoda (4032 Debrecen, Lehel utca 18.)
  • Kuruc Utcai Óvoda (4028 Debrecen, Kuruc utca 16-42.)
  • Szabadságtelepi Óvoda (4034 Debrecen, Faraktár u. 115.)
  • Margit Téri Óvoda (4031 Debrecen, Margit tér 20.)
  • Ispotály Utcai Óvoda (4025 Debrecen, Ispotály u. 12.)
  • Gönczy Pál Utcai Óvoda (4225 Debrecen, Gönczy Pál u. 1-3.)
  • Ifjúság Utcai Óvoda székhelyintézmény (4027 Debrecen, Ifjúság u. 4.)
  • Áchim András Utcai Óvoda (4030 Debrecen, Áchim András u. 20-22.)

Ezen felül további átvételi pontok:

  • Mesekert Óvoda Dombostanyai telephelye
  • Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola főzőkonyhája. 

Az étkezéssel kapcsolatos további  információk a Debreceni Intézményműködtető Központ honlapján találhatók. 

 

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére