Jelenlegi hely

(B)Anya a karanténban avagy hogyan tanítunk mi?

A hosszú összezártság és utódaink tanítása sok szülőből és anya-gyerek kapcsolatból hozott ki rejtett értékeket. Te cinkos vagy számonkérő vagy? Megírtátok a mai leckét? Beküldted? Megrajzoltad? Vagy inkább kivársz, hátha elmúlik magától is?

Túl azon hogy a kétmillió pék országa lettünk pár hét alatt, van még egy dolog, ami összeköt minket országon belül és kívül: nem, nem a papucs hosszúszárú zoknival divatra gondoltam.

A többmillió, napok alatt pedagógussá vedlett szülőre célzok

Ekkora pedagógia váltás talán csak a 80-as évek végén volt az orosztanári státuszban: amit előző nap megtanult délután azt adta le következő nap a suliban.

Iskolánként, pedagógusként és családonként változik a tanulás módszere. Szerencsére a diákok nem állnak egyedül a digitális oktatás magyar mátrixának feladatcunamijában: hadrendbe sorakozik a család apraja-nagyja. Hallottam olyan ismerőst, ahol a nyugdíjas egyetemi tanár nagypapa küzd a gimnáziumi matekházival és a nagymama stoppolta az unoka helyett a zoknit, küldte a fotót a kész technika háziról viberen Anyukának, aki továbbpinpongozta a tanárnak. Hogy mit csinált addig anyuka? A kisebbikkel tanult. Apa járt a legjobban, hétköznap örül hogy „csak” munkába jár, így hétvégén rá mindössze az informatika közös megértése marad.

Három munkakör szakadt a szülőkre: az otthoni munkát, az otthoni oktatást és a házimunkát kell összehangolni. Minél több sulis, vagy bölcsis, ovis gyerek van, annál több a szerep. Kemény meló!

A home office-ban és szabadúszóként edzett Imami szerkesztőség tagjai országszerte ugyanúgy küzdenek a karanténoktatással.

Milyen is egy home school hétköznap? Mit tesz meg egy szülő a gyerekért? Nézzünk szét a saját házunk táján!

Amikor a szülő sem tudja ötösre megírni a dogát...

„Én pont tegnap kaptam meg, hogy miért csinálom meg egyes esetekben a gyerek helyett a leckét? Bevallom, írtam már meg természetdogát könyvvel és Googléval karöltve, minden feladatra pontos választ keresve - négyesre. Negyedik osztályos matek szorgalmit nagy ötösért: hibásan, így csak pirospont járt érte "az igyekezetet értékelve", köszi anyúúúúú.... Technika és rajz házit, informatika dogát, internet felhasználásból (szintén hibával) német témazárót, német tudás nélkül. A legnagyobb dobásom talán a megtanulhatatlanul hosszú vers asztal alóli lesúgása lett volna, de a gyerek nem merte bevállalni, (mindig szerettem volna az Éretlenek című filmet megvalósítani :). 

Olyan is volt amikor futás közben szembe találkoztam a rajztanárral, gyengéden odalihegve neki, hogy „megcsináltuk ám a múlt heti rajzot, csak elfelejtettem átküldeni, de majd este küldöm”. Ő nyugtázva bólogatta, hogy nem gond, majd meg lesz, mikor hazaértem, nem ő az egyetlen. Hazaérve mondtam a gyereknek, hogy kivel találkoztam, és hogy küldjük el akkor most a rajzot, erre a gyerek jó nagyon röhögött, hogy neki nem is ő a rajz tanára.

Nyílván nem egyszerű itthon, de mi mégis tanultunk valamit, méghozzá azt, hogy hogy lehet stresszmentesen elvégezni a sulit, akár viccesen, akár segítve. Most már nincs sírás, kiborulás, (mondjuk zömében csak az egyik gyerekkel kell tanulnom, a másik már magától is vagy csinálja vagy nem.. :)). Persze szerencsémre jó tanulók, így azért sokkal könnyebb is, de gy kis cinkosság van, ha már túlcsordul a tanárokban a buzgalom... lehet karácsonyra a magántanulói státuszt kérik a Jézuskától?...”

Van olyan ötödikes, aki mindezt teljesen egyedül végigcsinálja?

„Csináltunk már prezit a házi kecskéről, érveltem a tejivás mellett/ellen, elmélyedtem a görög mitológiában, a szóhalmazból bibliai igét kerestem, regényt elemeztünk, színkört alkottunk tárgyakból, a történelmi tanulmányaimat is fel kellett idézni, matekdogákat is írtunk, a gitáróra skype-on megy, ahol megáll a tudományom (pl. szolfézs, zenetörténet), ott apa és a nagytesó segít. Van olyan ötödikes, aki mindezt teljesen egyedül végigcsinálja? Szerintem költői a kérdés.”

"A családok kapják itt a jegyet, ahogy tapasztalom, mert a szülőknek rendesen oda kell tenni magát az iskoláért manapság. Egy alsós gyerektől egyszerűen nem várható el, hogy mindent önállóan csináljon. Ma vizes kísérleteket csináltunk, lásd olaj és víz hogyan keveredik, meg ha kevés/sok víz van, akkor hogy halljuk a kanalat "csilingelni". Bele sem gondolok inkább abba, hogy ahol a szülő nem tud vagy nem akar foglalkozni a gyerekével, milyen hatással lesz ez a jövőjére."

A 12 évesről konkrétan fogalmunk sincs mit csinál

"Ha egy hasonlattal kellene jellemeznem az otthoni oktatási rutinunkat, akkor azt kell mondjam leginkább a süllyedő Titanicra hasonlítunk. Eleinte minden olyan szupernek tűnt, volt gyönyörű napirend, rendszer, mindkét gyerek lelkes volt és együttműködő. Most mi van? A 12 évesről konkrétan fogalmunk sincs mit csinál. Az is simán lehetséges, hogy nem is “jár iskolába”, és pár hét múlva megtudjuk, hogy kibukott a hatodikból. A 8 évessel pedig felváltva pankrációzunk a férjemmel. A mélypont múlt héten volt, amikor már azzal fenyegettem a gyereket, hogy nem kap ebédet, ha nincs meg délre a matek házi. A férjem kedvenc szakpárja a tesi-matek - ez gyorsan kiderült a szomszédoknak is, mikor reggel 8-kor tesiórát tartott az udvaron, és bemelegítés közben a 7-es szorzótáblát kellett elsorolniuk... Én maradok a magyar-angolnál, főleg most, hogy kiderült, angolból kb. 1 hónapja nem ott kapjuk a feladatokat, ahol én néztem. A többit nem is részletezem. Azt hiszem, ezt az évet úgy ahogy van elengedtem.

Igazából már csak két dologért imádkozom: 1. legyen hamarabb vége a tanévnek. 2. A gyerekek ne utálják meg egy életre az iskolát miattunk."

Nálunk már el is süllyedt az a hajó

Én megbuktam hittanból kedden, tegnap már egy ötödikes matekban sem sikerült megértenem, hogy mi a kérdés... Pedig a matek az erősségem. A mi hajónk tényleg elsüllyedt. Most úgy érzem, örülök, ha nem fulladunk meg a visszalévő akárhány hétben. Alig várom, hogy kedden szabira menjek itthon és bemenjek az irodába dolgozni... Én sajnos a diktátorok táboràt erősítem (ami a fontos tárgyakat illeti, magyar, matek, töri, természet), hiszen a szorgalmit is kipréselem belőlük... A többit (egy rajzot mondjuk) száz helyre beküldök, mert a harmadikosnak még énekre is rajzolnia kell... Holnap kilencre van időpontunk vers felelésből, úgy hogy még neki sem álltunk. De bármi történik megtanulja addig.

Gyűjtőmunkát nyugodtan lehetne a szülőknek címezni

„Van egy füzetem/tünk, abba én reggel kiírom Krétából, Classroomból az aznapi leckét, kinyomtatom, amit lehet, hogy ne üljön a neten a gyerek egész nap. Gyűjtőmunkát rendszerint én csinálom, amiből ez a feladat. Egyszer megírtam helyette az irodalmat, hogy tehermentesítsem, hát nem pont tőle kérte a tanár az aznapi vázlatot.... A fr…ba! Parafrázis házit csináltuk családilag rajzból. Rendszeresen beszélek szülőkkel, ofővel."

Tesi házi tanulás az ókori olümpiáról, amiből dogát írnak? Hm... nem inkább játszatni kellene őket?

Élet egy középiskolással, áltsulissal és egy óvodással - tökéletes karantén álom

"Szerencsés vagyok, ha az iskolás gyermekeim oktatásáról van szó, a háromból ketten viszonylag önállóan megoldják. Ezzel szemben a nagycsoportos óvodásomat lefoglalni és „fejleszteni” kész rémálom. Azért az elején nálunk is voltak nehézségek. A nagylányom, aki tizedikes, néptánc szakos. Az első héten elképzelni sem tudtuk, a szakmai órákat hogyan fogják megtartani, de a tanárok által küldött videók segítségével azért van haladás. Mára mi is leforgattunk jó pár videót, amin a házifeladatként kapott koreográfiát „letáncolja” a gyerek. Persze volt rá példa, hogy utólag derült ki, felemás zokni volt rajta. A hatodikosomnál is jól megoldotta a suli, skype-os óráik vannak, így a tanárok „élő” adásban nyomják az anyagot. Már ha kamaszok nem azzal szórakoznak, hogy kiléptetik a tanárt a csoportból vagy karikás 18-as témákat küldözgetnek üzenetben, amitől az egész osztályt letiltja a skype."

Anyaként a zsarolás királynője lettem

„Már egy hete tanultunk itthon, mikor megkérdeztem mi az az életvitel és melyik tanár tartja... (igen, ez a technika :-)) talán elsős és másodikos fiaim általam eddig nem ismert kreativitását találom a leglenyűgözőbbnek. Mesterien tudnak egy tizedmásodperc alatt ellógni az asztaltól és eltűnni a lakásban. Miközben én anyaként a zsarolás királynője lettem, apa a versfelmondás és tornavideófilmek vágásában tett szert filmkészítői tapasztalatokra. Talán ez volt eddig a legviccesebb: a megtanulhatatlan vers elemeit anya a kameramann apa mellett mutogatta a memoriajáték kártyáin mig a tesó volt a súgó. Egy óra alatt sikerült az 1 perces verset felmondani, a végén felhangzó családi örömüvöltést a szomszéd is hallotta. Esküvői és ételfotós trükkökről nézek videókat a házik befotózásához és már tutin utánzom a gyerekek kézírását. Készítettünk portrét kollázstechnikával Andy Warhol stílusában másodikosként, színezte az egész család a hittanos szivárványt de közösen kottáztuk chaten az anyukákkal az énekórai feladatot is.”

Radírlövöldözős erőd tolltartókból - ez vár az asztalon, ha elmész pisiszünetre home schoolban két alsós mellett

Időnként kiabálunk egymással

"Az egyetemista lányomnak kevésbé kell segítsek, festeni amúgy sem tudok. Maximum a kész műveket "kritizálom" laikus szemmel, tetszik - nem tetszik, egyenes, görbe... Szakértelmemről sokat elárul az is, hogy a pár hete a messengeren átküldött képek közül a festmény helyett a fotót dicsértem meg, hogy ez annyira élethűre sikerült, mintha fotó lenne. Elvétve akad olyan is, hogy tesztkérdésre kell gyorsan válaszoljak, hány pár bordája van az embernek, mennyi a csigolyák száma, vagy mik a szabad javak? Többségében azonban a nővéremnek, illetve a lányának segítek. Hetente kétszer a megoldandó matek feladatsort már hiányolnám, ha nem lenne. Vicces, mert időre kell megoldani és addig nem enged tovább, míg nem kész egy feladat. Messengeren jön a kép, telefonon beszélünk, időnként kiabálunk egymással, hogy "most mit nem értesz ezen?". Vagy lecsapjuk, hogy "hagyj gondolkodni ne zavarj össze!". Sokszor más módszerrel kapjuk meg ugyanazt az eredményt, firkálunk a papírra, fotózva küldjük egymásnak, a gyerek meg csak kapkodja a fejét. "A hány ember kell egy villanykörte becsavarásához" kezdetű vicc jut eszembe, csak most az a kérdés, hogy hány felnőtt kell a gyerek házijához?" Azt a részét maximálisan pozitívnak tartom, hogy most a felnőttek is okosodnak."

"Ez itt most gyök, vagy a számok beálltak az eső elől?" (Róka Sándor író, matematikus)

Az iskolában történő online helytállás közös küzdelme összehozza a családokat és nem engedi, hogy unalomba fulladjanak napjaink. Jobban megismerjük egymás eddig ismeretlen adottságait, és csendesen beismerjük, hogy van létjogosultsága a bentlakásos iskolai rendszernek. Ha egy kis módszertant is hozzáveszünk, jövőre levelezőn elvégezhetjük a tanítóképzőt.

Összeállította: ADL
- Debrecenimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére