Jelenlegi hely

Templomok Éjszakája idén is!

Idén is kinyílnak a templomkapuk szeptember 14-én, hogy titkaikat meglessük a Templomok Éjszakáján.

Az Ars Sacra Fesztivál keretében évek óta Debrecenben is megnyitják kapuikat a történelmi egyházak templomai. A különleges rendezvényen színes kulturális programokkal kiegészítve mutatják be az egyházak az építészeti és művészeti értékeiket. A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára és Múzeuma belvárosi templomtúrára invitálja az érdeklődőket szeptember 14-én, szombaton.



 

A séta során felkeresendő templomok:

  • Kossuth utcai templom
  • Görögkatolikus templom
  • Ortodox templom
  • Szent Anna-székesegyház
  • Evangélikus templom
  • Kistemplom
  • Pásti utcai zsinagóga
  • Nagytemplom

Ingyenes tárlatvezetéssel és a zenei műsorral egybekötött sétán vehetnek részt az érdeklődők. A gyülekezetek és az épületek történetéről az adott a közösségek vezetői beszélnek röviden, így megismerhetjük a templomok történetét, illetve a gyülekezeti lelkiségbe is bepillantást nyerhetünk.

Gyülekező: Debreceni Református Kollégium Oratóriuma, 18:45
A részvétel regisztrációhoz kötött, jelentkezni előzetesen az +36 (52) 614-370-es telefonszámon lehet. Az éjszakai program orgonakoncerttel zárul a Nagytemplomban.  A program zárása várhatóan 22:30.

 

Forrás: silver.drk.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére