Jelenlegi hely

Új játszótér Debrecenben

Az elmúlt napokban 5 újabb, európai uniós szabványoknak megfelelő játszótérrel gazdagodott Debrecen városa. 
 

Az egyik ezek közül a Vay Ádám és Vak Bottyán utcák sarkán lévő új játszótér, mely önkormányzati forrásból, bruttó 6,5 millió forint értékben valósult meg. Papp László alpolgármester a játszótér átadásán a sajtónak elmondta: „A játszóeszközök az érvényes MSZ EN szabványoknak megfelelőek, természetbarát anyagból készültek, mindegyike környezetbe illő és biztonságos. Az új játszótér 220 négyzetméteres területen található, ahol helyet kapott egy kombi játszóelem (vár, csúszda, mászófal, mászótengely, mászóháló), négyüléses hinta bébi és lapülőkékkel, valamint két rugós játék.”
A játszótér biztonságos megközelíthetősége miatt 6 méter hosszú, 0,8 méter széles betonjárdalap burkolat épült, továbbá kihelyeztek két padot és egy hulladékgyűjtőt is. Ezen felül a játszótéren 5 oszlopos díszkörte lett telepítve a játszótér jövőbeni árnyékolásának biztosítása érdekében.
Az új játszótér hozzájárul a városrészben élő gyermekek kikapcsolódásának minőségi javulásához, mozgásterének bővítéséhez.



Forrás: debrecen.hu
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére