Jelenlegi hely

Lesz iskolai buszrendszer hazánkban is, Debrecenben lesz a tesztüzem

Az iskolabusz fogalma még ismeretlen a magyar iskolák és szülők nagy részénél. Leggyakrabban az amerikai filmeken találkozunk velük, mikor a jellegzetes sárga busz megáll a ház előtt és anya integet az uzsonnászacskót szorongató gyerekek után.

Magyarországon is elérhetővé vállhat a rendszer, nem is kell rá olyan sokat várni. 2019-től az iskolabusz-szolgáltatást két tankerületi központban tesztelik majd, a két helyszín Kecskemét és Debrecen. Kecskeméten 25 alapfokú és 6 középfokú oktatási intézményt vonnak be a tesztüzembe, míg Debrecenben 32 általános iskola és 10 középiskola vesz részt a tesztelésben. Az iskolabuszok tesztüzemeltetése 2020 közepéig tart.

Az iskolabuszok forgalomba állításakor a legfontosabb szempont, hogy biztosítsák a tanulók biztonságos közlekedését az iskolájukig és vissza.

Ezért el kell érni, hogy az iskolabuszok közlekedését nyomon lehessen követni, egyfajta beléptető rendszert kell majd működtetni, és a buszokat videokamerákkal is fel kell szerelni. 

Mivel a Volánbusz Zrt. flottája 115 darab új autóbusszal bővült, és ezek 80 százaléka magyar gyártmány, lesz elég jármű a diákok utaztatásához. Ezekkel együtt összesen 201 modern busz áll forgalomba.
Az ország új buszstratégiájának céljai között szerepel a magyarországi autóbuszgyártás megerősítése, az elsősorban hazai gyártású autóbusz-állomány kialakítása, melyet becslések szerint a hazai buszgyártó cégek 3060 új busz gyártása jelentené a következő 3 évben. Jelenleg a hazai buszállomány elöregedett, a járműparkot meg kell fiatalítani, összesen 6000 autóbuszt kellene lecserélni.
A közösségi közlekedés megújításának fontos eleme lesz a vasúti és a közúti autóbuszos személyszállítás menetrendjének összehangolása, az "egyjegy rendszer" bevezetése is. Céljuk a hatékonyabb átszállás, gyorsabb közlekedés kialakítása.
A közösségi és városi közlekedésben kiemelten fontos szerepet kapnak majd a "zöldbuszok", azaz a környezetkímélő technológiával üzemelő buszok, például az elektromos járművek üzembe állítása.

Szülőként reméljük, a szülői fórumokkal és a pedagógus közösségekkel is egyeztetnek majd az illetékesek a program indítása előtt. Bizonyára a szülőknek sem lesz könnyű elengedni a kisebb gyerekeket és hozzászokni a helyzethez. Az iskolai feladatok, a szülőkre háruló feladatok is gyakran igénylik a közvetlen kommunikációt a pedagógusokkal. Az iskolabusz intézménye nagyon sok családnak komoly segítség lesz, de az indítás rugalmasságot és türelmet fog igényelni minden oldalról.

Irigylésre méltó - egy szomszédos országbeli példánál megállva - hogy pl. Horvátországban mennyire komolyan veszik a gyerekek biztonságát, kiemelendők az úttest iskolák előtti szakaszán figyelmeztető felfestések, a magyartól eltérően jóval biztonságosabb átkelőhely jelölésektől a nagyvárosi iskolabusz rendszerig. 

 

Forrás: forbes.hu; hiros.hu; MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére