Jelenlegi hely

Zenés tízóraira várják a debreceni gyerekeket

November 17-én, szombaton kezdődik a Kodály Filharmónia családi bérletsorozata.

A szezon újdonságaként indította el szombati napokon családoknak szóló programjait a debreceni intézmény. A 6 év alatti korosztálynak szóló első alkalmat október 27-én zsúfolásig megtöltötték a családok. A „Zajgás, nevetés” program további foglalkozásait ezért megduplázták: december 8-án, február 2-án és március 30-án 10 és 16 órai kezdettel is tartanak majd előadást a Kodály Filharmonikusok próbatermében.

A nagyobb, 4-12 éves korosztály számára szól a Három hangos kaland, melyben három mesei keretbe foglalt hangversenyt kínálnak: a 45 perces mesekoncerteken a gyerekek megtanulhatnak egy kicsit csendben lenni, a zenére figyelni, s mindeközben a szimfonikus zenekar hangszereivel is megismerkednek.

Először, november 17-én a Zenés tízórait hallhatják-láthatják, melyen jól ismert mesék ritkábban hallott feldolgozásait játssza el a Kodály Filharmonikusok kamarazenekara, például a Hófehérke és a hét törpét vagy a Jancsi és Juliska mézeskalácsházikóját. A sorozat helyszíne a Belvárosi Közösségi Ház Pódiumterme.

Bővebb információk itt

Koncertek:

„Zajgás, nevetés”

2018. december 8. 10:00 és 16:00 LISZTES KÖTÉNY, FAHÉJILLAT

2019. február 2. 10:00 és 16:00 ÁLARCOS ZENÉK CSÖRÖGEFÁNKHOZ (részletek)

2019. március 30. 10:00 és 16:00 KANKALIN ÉS HARMATCSEPP (részletek)

Jegyár előadásonként: felnőtteknek 1000 Ft, gyerekeknek 500 Ft

 

Három hangos kaland

2018. november 17., 10:00 ZENÉS TÍZÓRAI (részletek)

2019. március 9., szombat, 10:00 KÉT BORS ÖKRÖCSKE (részletek)

2019. május18., szombat, 10:00 ÁLLATI ZENÉK

 

Bérletár 3 előadásra: felnőtteknek 3000 Ft, gyerekeknek 2000 Ft

Jegyár előadásonként: felnőtteknek 1200 Ft, gyerekeknek 800 Ft

Információ, jegy- és bérletvásárlás: Kölcsey Központ, jegypénztár (Debrecen, Hunyadi u. 1-3; +36 52 518 400, e-mail: info@fonixinfo.hu);

Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó, Turisztikai Információs Pont (Debrecen, Nagytemplom mögötti Emlékkert, tel.: 70/933-99-08, e-mail: visitdebrecen@fonixinfo.hu)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére