Jelenlegi hely

A nagy suliválasztó - fórum nyolcadikosoknak

Először Debrecenben: fórum a továbbtanulásban gondolkodó nyolcadikosoknak Suliválasztó Sulifórumon néven. Kilenc városi középiskola mutatkozik be a program keretein belül, melynek célja, hogy a végzős általános iskolások megalapozott döntést hozzanak tanulmányaik folytatásához.

Minden évben előkerül a Merre, hogyan tovább? nagy kérdése a végzős általános iskolások és szüleik számára. Sokszor nem elegendő a nyílt nap pár órája, hogy a leendő diákok megfelelő benyomást szerezzenek az intézményekről.

A legfontosabb, hogy maguk a diákok érezték fontosnak, hogy bemutassák  intézményüket és az ottani diákéletet a pályaválasztás előtt álló általános iskolásoknak. Csontos Flóra, a Diákönkormányzati Tanács elnöke kiemelte, hogy a rendezvény célja, hogy a fiatalok és szüleik céltudatosan és jól válasszanak iskolát, hiszen ez életük egyik legfontosabb döntése.

A Debreceni Tankerületi Központ programjának a Fórum bevásárlóközpont ad otthont. Céljuk, hogy ne csak az iskola épülete, képzési formái, de a leendő diáktársak mutassák meg, hogy milyen az élet az általános iskola után. A fenntartásukban működő középiskolák között olyan nevekkel találkozhatunk majd a rendezvényen, mint az Ady Endre, a Fazekas Mihály, a Tóth Árpád vagy a Csokonai Gimnázium, a Kós Károly vagy a Medgyessy Művészeti Szakgimnázium.

Az újszerű pályaválasztási kezdeményezés a Suliváró Sulifórum november 12-15 között várja a továbbtanulni kívánó fiatalokat. Minden középiskola egy-egy saját standon várja az érdeklődőket, ahol bemutatkoznak az iskolák, az általuk kínált képzési lehetőségek és szakok, és elsőkézből találkozhatnak a látogatók az ottani diákélettel és tanulókkal.

A középiskolai nyílt napokról készült listánkat ITT találod.

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére