Jelenlegi hely

Figyelem! Fiatal kutatókat keresünk!

Egyelőre még nem az Élet értelmét kellene keresni Marvinnal főállásban a NASA-nál, de akár még az is lehet belőle! A szeptember 28-i Rendhagyó Kutatók Éjszakája eseményre kínál kiállítási lehetőséget az Agóra a fiatal kutatóknak.

2018. szeptember 21-ig várják azoknak a diákoknak és tanároknak a jelentkezését, akik szeretnének kiállítóként csatlakozni a rendezvényhez. Az Agóra minden projekt számára egy bemutatkozó standot biztosít az élményközpont Interaktív terében, de lehetőség van a szemináriumi termekben előadások, prezentációk vagy workshopok megtartására is.

Az elmúlt években olyan különleges projektek mutatkoztak már itt be, mint a kesztyűvel vezérelhető számítógépes pingpong, gitározó robot, kerékpárral hajtható versenyautó, mágneses golyópálya, LEGO-ból készült 3D nyomtató és üdítőautomata – mind középiskolás diákok tervei és munkái. A hagyományokhoz híven az élményközpont idén is teret ad azoknak a középiskolás fiataloknak és tanáraiknak, akik szívesen bemutatják a nagyközönségnek saját fejlesztéseiket, találmányaikat, egyedi kísérleteiket, tudományterületük érdekességeit, népszerűsítve a természettudományokat.

Jelentkezés a kapcsolat@agoradebrecen.hu email címen; Bővebb információk és a letölthető jelentkezési lap a weboldalon találhatóak: http://www.agoradebrecen.hu/felhivas/

Emellett az Agóra munkatársai is készülnek ismeretterjesztő előadásokkal különböző témákban: csillagászat, 3D nyomtatás, Látható és láthatatlan lakótársaink.. csak néhány téma a sok közül. A programok ingyenesen látogathatók, viszont regisztrációhoz kötöttek. A Rendhagyó Kutatók Éjszakája az Agórában programját ITT találjátok.


Jelentkezni a Kutatók Éjszakája hivatalos weboldalán lehet szeptember 12-től.

 

Forrás: agoradebrecen.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére