Jelenlegi hely

Újra lesz macsi-Balcsi!

Mégis lesz macsi-Balcsi idén? Az egyetlen szabadvizi fürdési lehetőség Debrecen környékén, így a tavak strandjaiért rajongók örülhetnek Debrecenben!

Korábbi közleménye szerint a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. által működtetett Látóképi Tófürdő vagy ismertebb nevén macsi-Balcsi állapotfelmérését és műszaki felülvizsgálatát követően a felmerült szükséges fejlesztések költségét a TRV Zrt. nem vállalta. A létesítmény vagyonkezelője, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság az üzemeltetésre kiírt nyílt pályázata a szezon kezdetéig nem zárult le teljes körűen így a Látóképi Tófürdő zárva marad 2018-ban. 

A debreceniek körében nagy visszhangja volt ennek a döntésnek. Mivel 2018-ban a Debreceni Strand felújítása zajlik, így kisebb strandokkal kell beérnie a debrecenieknek ezen a nyáron. Így a képviselőtestület is foglalkozott az üggyel.

A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.  legutóbbi közleményében jelezte, hogy szakembereik az elmúlt napokban a szükséges fejlesztéseken dolgoztak, hogy beszerezzék és beüzemeljék a biztonságos üzemeltetéshez szükséges eszközöket, berendezéseket. A területrendezéssel elkészültek, a tó medrének feltöltése megtörtént. 

Az üzemeltetéshez szükséges engedélyek és vízvizsgálati eredmények birtokában – várhatóan június utolsó hétvégéjén – kinyit a Látóképi Tófürdő.

 

Korábbi cikkünket a témában a közeli szabadvizű strandok és horgászlehetőségek összeállításával ITT találjátok.

A debreceni és Hajdú-Bihar megyei strandokról ITT találtok részletes összeállítást.

 

 

- Debrecenimami - 

Forrás: pixabay.com

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére