Jelenlegi hely

Elismerés a legjobbaknak! Debreceniek is a jelöltek között a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra!

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, minden évben, munkájuk elismeréseként olyan orvosok kapnak, akiket a szakmai zsűri mellett pácienseik is érdemesnek tartanak arra. Évente kilenc orvos részesülhet az elismerésben, közülük hetet a nagyközönség választhat ki, a díjat alapító alapítvány pedig két szakmai díjat ad át.

80 év telt el azóta, hogy Magyarországon végzett kutatásainak elismeréseként az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat Szent-Györgyi Albertnek ítélték oda.

Az évforduló alkalmából, a „Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány” létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben, munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri mellett pácienseik is érdemesnek tartanak arra. A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

Orvosoknak, akik mindent megtesznek értünk...

...akiket legtöbbször csak akkor keresünk fel, amikor a szükség kívánja. Segítségért megyünk. Hétköznapokon és ünnepnapokon, éjjel és nappal is fordulhatunk hozzájuk, ha nagy a baj. Ők pedig készek segíteni. Köti őket a hippokratészi eskü és még valami, ami ennél is fontosabb, a gyógyítás iránti rendíthetetlen vágy, jobbító szándék, tenni akarás. Amit kapunk tőlük, természetes. Megköszönni mindezt elegánsan nagyon nehéz.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj lehetőséget nyújt arra, hogy megköszönhessük nekik.

Szavazás menete:

Orvos keresése* ablakba írd be a választott orvos nevét, majd add meg a saját email címed. A SZAVAZOK gombra kattintva egy automatikus e-mailt küldnek a megadott e-mail címre, melyben kérik szavazatod megerősítését. Egy e-mail címről kizárólag egy orvosra egy szavazat adható le! A szavazás március 30-án éjfélkor zárul. Itt tudsz szavazni!

És akikre szavazhatunk. Hálás köszönet munkásságukért:

  • Dr. Glaub Teodóra - Neurológus, pszichiáter (DOTE. Pszichiátriai Klinika, Debrecen)
  • Dr. Flaskó Tibor - Urológus (Urológiai Klinika, Debrecen)
  • Dr. Majai Gyöngyike Emese - Belgyógyász (Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika C épület, Debrecen)
  • Dr. Altorjay István - Belgyógyász (Nagyerdei Klinika II. Belgyógyászat, Debrecen)
  • Dr. Kardos Tamás - Tûdõgyógyász (DEOEC Tûdõgyógyászati Klinika, Debrecen)
  • Dr. Dobrai Marianna - Szülész,nõgyógyász (Kenézy Gyula Kórház, Debrecen)
  • Dr. Nagy Andrea - Neonatológus (Debreceni Gyermek Klinika, Debrecen)
  • Dr. Facskó Andrea - Szemorvos (Debreceni Szemklinika, Debrecen)
  • Dr. Benyó Mátyás - Urológus, andrológus szakorvos (Debreceni Egyetem Urulógiai Klinikája, Debrecen)
  • Dr. Clemens Marcell - Kardiológus szakorvos (DE OEC Kardiológiai Klinika, Debrecen)
  • Dr. Papp Zoltán - Fül-orr-gégész (DOTE Fül-orrgégészeti Klinika, Debrecen)
  • Dr. Kolozsi Péter - Sebész (Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház, Debrecen)
  • Dr. Szûcs Gabriella - Immunológiai szakrendelés vezetése, szisztémás sclerosisos betegek gondozása (Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai Tanszék, Debrecen)
  • Dr. Szerafin Tamás - Szívsebész (Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika, Debrecen)
  • Dr. Bednárszky Ildikó - Háziorvos, kardiológus, tüdõgyógyász (45-ös körzet, Debrecen)
  • Dr. Rahmani Mohammad Tayeb - Idegsebészeti Klinika (Dereceni Egyetem Klikai Központ, Debrecen)
  • Dr. Szepesi Rita - Neurológus, mozgásszervi rehabilitáció (Debreceni Egyetem Klinikai Központ Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika, Debrecen)
  • Dr. Kertész Attila Béla - Kardiológus (Kardiológiai Szívsebészeti Klinika, Debrecen)
  • Prof. Dr. Kiss Attila - Hematológus (Debreceni Egyetem I. számu Belklinika, Debrecen)
  • Dr. Kappelmayer Mária - Szemész (Kenézy Gyula Kórház és Rendelõintézet, Debrecen)
  • Dr. Medgyesi Dóra - Reumatológus (Kenézy Gyula Kórház és Rendelõintézet, Debrecen)
  • Dr. Orosz Gergõ - Szülész-nõgyógyasz (Debreceni Egyetem Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika, Debrecen)
  • Dr. Bognár László professzor - Idegsebész (Debreceni idegsebészeti Klinika, Debrecen)
  • Dr. Makai Rita - Szülész- nõgyógyász (Kenézy Gyula Kórház és Rendelõintézet, Debrecen)
  • Dr. Horváth Ambrus - Szívsebész (Kardiovaszkuláris és onkológiai egészségcentrum a Debreceni Egyetem II. Klinika, Debrecen)
  • Dr. Szûk Tibor - Kariológia (Egyetemi Klinika, Debrecen)
  • Dr. Novák László - Idegsebészet (Deoec Idegsebészeti Klinika, Debrecen)
  • Prof. Dr. Fekete István - Neurológus (Debreceni Egyetem OEC Neurológiai Klinika, Debrecen)
  • Dr. Tanyi Miklós - Sebész (Debreceni Egyetem, Debrecen)
  • Dr. Zákány Zsolt - Szülész-nõgyógyász (Gróf Tisza István Kórház, Berettyóújfalu)

Megosztásoddal segíted, hogy minél több szavazatot kaphassanak, mert büszkék vagyunk rájuk!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére